Hasznosi (cserteri) vár
2021. április 10. írta: l.balays

Hasznosi (cserteri) vár

Tavalyi vártúráim egyike, hátha kedvet kap hozzá valaki. Most, posztírás közben olvasgatom a történetét. Ilyenkor sajnálom, hogy nem előtte olvastam róla, mert akkor érdekesebb lett volna a várnál is nézelődni.

A hasznosi (cserteri) vár romja a Mátrában, a Pásztóhoz tartozó Hasznos település felett, a Hasznosi-víztározó fölé magasodó 383 m magas sziklacsúcson található. 

A vár a sziklákon (ezen a képen a víztározó nem látszik, az a másik irányban van):

dji_0927.JPG

Mindig is szerettem a várakat, régen a várak érdekeltek legjobban, mára már ez kiegészült templomromokkal, régi temetőkkel, egyéb helyekkel. Már a 2000-es évek elején is, ha elmentünk kirándulni valahova, akkor azt szinte mindig összekötöttük egy várkirándulással. 

Ide egyedül mentem. Pásztón a Csenteri utca végén tettem le az autómat, ahol többen is parkoltak, mivel valamilyen rendezvény is volt a környéken.

20201010_144635.jpg

A várhoz vezető út is szép volt, balra először egy szőlős mellett vitt el a földút:

20201010_145300.jpg

Hátranézve a panoráma:

20201010_145639.jpg

"A vár egy alsó és egy felső várra tagozódott, melyeket szárazárok választott el egymástól. A kis alapterületű várat a XIV. században a "Rátót nemzetségez" tartozó Domokos építtette, aki a nádori  tisztséget is viselte. A hasznosi vár urát Venczel, majd később Róbert Károly király is meglátogatták, barátságát keresvén a hatalmas Rátold nemzetségnek. A keletre fekvő, több mint hétszáz méter magas Ágasvárra épített korábbi erődítmény ez időre már nem bizonyult alkalmasnak a völgy ellenőrzésére, ezért sorsára hagyták és szerepét a Cserteri-vár vette át."

Itt amikor éppen megérkeztem a vadregényes várhoz:

20201010_150845.jpg

Ha jól emlékszem, kis ösvényeken lehetett a megmaradt falak közt és a vár területén közlekedni...

20201010_150856.jpg

Megpróbáltam összeszedni a várról és a környékről néhány érdekességet.

Pesty Frigyes: Heves vármegye helynévtára

"A községnek egyedüli neve Hasznos.
- A községnek soha más neve nem volt.
- Először Hasznos név a  XII. században fordul elő, de csak mint vár, melynek romjai máig fennállnak, község az erdők irtásával később nevekedett.
- Hasznos lakói magyarok lévén a határában fekvő várak élelemtermeléséből került a megtelepítés először, később a várak elenyészésével is ott maradván.
- A név eredetéről a hagyomány az, miként első birtokosa rablólovag lévén, s kirándulásai mindig szerencsésen ütvén ki, a bejövő s ki nem menő jövedelmekről nevezett a vár Hasznosnak."

"A község nevét 1265-ben említi oklevél Haznos néven, mint Tar község határrészében álló várat, a falu csak ezután keletkezett."

Szóval ezek szerint a vár első birtokosa rablólovag lehetett.. Jól kezdődik. :)

Mindenesetre jó helyet választott magának. Itt részben látszik a víztározó is:

 

dji_0886.JPG

"Cserter vagy Cserteri vár vagy hasznosi vár a Mátrán átvezető hadiút őrzésére létesített három szomszédos vár egyike. A Rátót nemzetség nádori ága építtette. A Cserteri várat 1300 körül emelhette István fia II. Domokos, aki mint Károly Róbert híve, előbb tárnokmesteri, majd nádori tisztséget viselt." 

"Hasznos várára az első írásos adat 1329-ből ismert, amikor a Balogh nembeli Miklós volt várnagya. 1454-ben a Pásztói családé volt."

A közelben van Ágasvár és Óvár is. Ezeken a helyeken még nem jártam, de tervezek majd azokhoz is elmenni.

Miközben a várnál voltam, érkezett két turista, akik arról beszélgettek, hogy felkeresik a környékbeli összes várat, többek között az előbb említett Ágasvárat és Óvárat is.

A várnál volt egy kis fapad, amin üldögélve sokáig bámészkodtam. Kedvem lenne most is visszamenni...

A pad a domboldal szélében:

20201010_151159.jpg

Még egy utalás a rablólovagra és a várra:

"Hagyomány szerint a község nevét a mátrai hegyek szélén lévő hasznosi vártól nyerte, ennek falai egy oldalon még most is állnak. Ezen vár birtokosa hagyomány szerint rablólovag volt, s erdei várából rablás végett gyakran kirándulván, s többnyire zsákmánnyal terhelten térvén vissza, várát honnan szerencsés kirándulásait tenni szokta, Hasznosnak nevezte, a későbben keletkezett a vártól negyed órányi távolságra fekvő község a vártól nyerte nevét." 

Erről eddig nem is hallottam, érdekes volt ezt olvasni.

Az is megvan, honnan eredhet a Csenteri utca neve ami a várhoz visz:

A" szőlők nevei: Rózsási, Mályi és Csenteri düllők.
Legelők. Vároldal a hasznosi vár aljában lévén nevét onnét vette, Zúgó, Gombás, Zsilló."

A manapság is vadregényes várrom (nem tudom azóta mennyit változhatott):

20201010_151051.jpg

"A török ellenállás nélkül vette be, később az egri vár tartozéka lett.
A romokból kiolvasható elrendezés a hollókői várra emlékeztet. A vár magjában álló ötszög alaprajzú öregtoronyba itt is keskeny falszorosok vezetnek. A keleti oldalon a 8-10 m magas falak egykor a palotaépülethez tartoztok. Az öregtorony mellett még egy erős, négyzetes torony is megkülönböztethető az erősen feltöltött terepen. A vár árokrendszere nagyrészt betömődött, de a hegyhát felől a terepszínt alakulataiban még felismerhető." - 
forrás: Amerikai Magyar Értesítő, 1994

Hát én a Hollokói várra kiolvasható elrendezést ugyan nem látok és észre nem vettem volna, de biztosan így van, ha ezt írták.

A négyzetes torony maradványai, háttérben a víztározó:

dji_0934.JPG

Hasznosi várak: Cserteri vár, Ágasvár, Óvár (Nógrád megye)

"A Mátra nyugati részén, Pásztón át a Galyatetőre vezető műút mellett települt Hasznos község. Határában régen három vár állott: Óvár, Cserteri vár és Ágasvár. Ezek egykor a Kövecses-patak völgyében vezető, fontos hadi út védelmére épültek. A három vár közül csak a Cserteri vár romjai maradtak ránk, a községen túl, egy kiugró sziklafal ormán, a Kövecses-patak északnyugati oldalán. A távolabbi, jellegzetesen vulkanikus eredetű, csonkakúp alakú hegyen egykor Ágasvár állott, mig vele szemközt, valamivel alacsonyabb hegyen Óvár emelkedett." - forrás: Amerikai Magyar Értesítő, 1994

Jellemzően hasonló képet szoktak csinálni a kirándulók a várról:

20201010_151010.jpg

"A vár még az 1848—49 szabadságharc idején is lakható állapotban volt. Hogy mi idézte elő gyors pusztulását nem tartotta érdemesnek följegyezni a történelem." - forrás: Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940) A Mátra vidéke

A hasznosi várat kincstárnak és börtönnek is használták egykoron.

"A Dózsa-féle parasztfelkelés során a nemesi erők Pásztónál szétvertek egy kisebb keresztes sereget. Az elfogott parasztokat többek között a hasznosi vár börtönébe zárták." forrás: várlexikon.hu

Amikor a várnál jártam, szinte eltakarták a növények::

20201010_150952.jpg

20201010_151023.jpg

20201010_172430.jpg

Panoráma a vártól:

20201010_173028.jpg

20201010_172301.jpg

A vár, háttérben Hasznos község:

dji_0878.JPG

A várrom felülnézetből:

dji_0874.JPG

A vár alaprajza (forrás - index fórum, "Nagyon Várbarát" bejegyzéséből):

a3_1.jpg

Két közelebbi kép:

dji_0919.JPG

dji_0929.JPG

Már kezdett beesteledni, amikor visszaindultam:

20201010_175119.jpg

Régi kép a várról: (Forrás: Index fórum," Nagyon várbarát" felhasználó  bejegyzéséből)

hv.jpg

A vár a Magyar Királyság (1819-1869) második katonai felmérésének térképén:

2_kat_2.jpg

A vár jelölése kataszteri térképen (1886):

kat_2.jpgTörténet a vár környéki betyárvilág idejéből:

"1817. április 8-án Ragó István 20 esztendős hasznosi lakos vallja, hogy két héttel ezelőtt világos nappal az hasznosi erdőben levő két vár között járt, amikor Kesekny Istvány és három ösméretlen társai szörnyű káromkodások közt nálok levő Pisztolyaikkal, Puskáikkal, fejszéjeikkel, bottyaik- kal megtámadván, halálos fenyegetőzéssel ruhájának által adására kényszeritették. Szűrétől és lájblijától ezen nagy Zsiványok által erő hatalommal meg fosztatott.” - forrás: Dömötör Sándor: A „kegyetlen betyárvilág” és Jáger Jóska balladája

Találtam egy ilyet is, 1944-ből, érdekességképpen a végére beemelem:

"1944 év nyarán Golub Rudolf és Petőfalvi Lajos elvtársak /A KHP-nak megbízásából/ Budapestről illegális pártsejt, illetve fegyveres ellenálló csoport szervezésére érkeztek a megyébe. Ezen munkájuk során felkeresték Szappan István, Szappan János, Pásztor András, Nagy Lajos elvtársakat. A megnevezett elvtársak /Szappan István vezetésével/ vállalták a sejt létrehozását és a fegyveres ellenállást. 

A fegyverek beszerzését Golub Rudolf elvtárs a csehszlovák elvtársaktól biztositotta. A fegyver kezelésre és egyéb harci cselekményekre való kioktatást szintén Golub elvtárs tartotta meg a hasznosi vár alatt." - forrásMSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései

Jön a jó idő, a várhoz a község szélétől egy 15-20 perces sétával el lehet jutni, várkedvelőknek érdemes felkeresni.

** A közelben van Pokoljáró Tar Lőrinc középkori udvarházának romja, az erről szóló bejegyzésemet itt lehet elolvasni, ha valakit érdekel (klikk): Tar Lőrinc udvarháza

20201010_151733.jpgBejegyzés:

2021.04.10.

B.

 

 Rövid videó a várról:

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr7416496356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drag 2021.04.11. 10:43:43

Végre várrom! :)

Bár igen kedvelem az elhagyott helyeket, de a várromok a kedvenceim...

l.balays 2021.04.11. 12:27:27

@Drag:
Lesz még több is csak nem tudom mikor jutok el oda, elotte még masokat terveztem. Vár is, földvár is van néhány..

Drag 2021.04.11. 19:08:01

@l.balays:
Szuper, várom a cikkeket :)

l.balays 2021.04.11. 20:46:31

@Drag:
Nem cikkek, blogbejegyzesek

gigabursch 2021.04.12. 18:34:06

@l.balays:
Nem VÁR-ok holnapig!

Ismét klassz leírás.

l.balays 2021.04.12. 18:54:24

@gigabursch:
akkor majd sietek :)
itt a dron képek nem lettek olyan jók, de igy sikerültek
több mint a semmi :)

l.balays 2021.04.12. 18:57:26

@gigabursch:
van egy olyan vár anyagom, amit még nem fényképezett eddig senki tudtommal
nemrég küldtem el egy régésznek a fényképeket, miután a várnál találtunk is valamit, amit leadtam egy múzeumban, most várom, mit jeleznek majd vissza
abból majd egy részletes leirást tervezek később..
süti beállítások módosítása