A "Pestis kápolna"
2021. március 21. írta: l.balays

A "Pestis kápolna"

Zsámbékon sokszor voltam már, a környéke is tele van érdekességekkel, látnivalókkal.

Amikor Zsámbékon  jártam, mindig sok képet csináltam, rengeteg van belőlük.

A poszt végén majd felsorolok két helyet, ahol már voltam és amikről már írtam bejegyzést, de még több is várat magára. Csak az időn múlik, mikor tudok majd írni a többiről is. A fényképek már régóta itt várakoznak.

A Pestis kápolna

A leírások szerint az 1737-1739 években Zsámbékon pestisjárvány dúlt. Miután a járvány véget ért, 1740-ben Zichy Miklós építtetett egy fogadalmi kápolnát, az úgynevezett "Pestis kápolnát", egyetlen gyermeke (lánya) Mária Jozefa emlékére, aki 4 évesen a járvány áldozatául esett. A kápolna az "Angyal árok" mellett található.

A kápolnához vezető út a kápolnával:

20210316_153540.jpg

A kápolnát 1993-ban újították fel, a festék kissé megkopott már azóta a falain:

20210316_153620.jpg

A kápolna ajtaja mindig nyitva van, ha valaki oda be szeretne térni, az ajtó nyitva áll:

20210316_153810_1.jpg

A bejárat felett üres címerpajzs, valamint a Zichy és a Berényi család kettős címere:

20210316_153917_1.jpg

20210316_153738_1.jpg

A II. Világháború idején az épület súlyosan károsodott.

"Zsámbékot több kolera- és pestis járvány sújtotta, ezek közül a legpusztítóbb 1737-39 során tombolt, ekkor a lakosság fele, 828 ember esett áldozatul. A járvány elvonulásának emlékére 1739-ben Zichy Miklós barokk fogadalmi szobrot (Pestis Immaculata) állíttatott fel a kastéllyal szembeni téren. Az Angyalárok partján 1740-ben építtette Zichy Miklós a Paulai Szent Ferencről nevezett barokk stílusú Pestiskápolnát egyetlen gyermeke Mária Josefha emlékére aki 4 évesen a pestis járvány idején 1739-ben halt meg. A kápolna Paulai Szent Ferenc kis díszített oltárát, Zichy Miklós anyagi segítségével 1752-ben épült barokk plébániatemplomba mentették át. A Zsámbéki -medencében még Telkiben található egy korabeli pestis kereszt."

A kápolna melletti tájékoztató táblán lévő kép, még a romos állapotokból:

20210316_153726.jpg

A kápolna és környezete mostanság:

dji_0091.JPG

dji_0088_1.JPG

Zsámbékot 1689-ben a Zichy család megvásárolta, majd az itt lévő lerombolt vár helyére kastélyt építettek. A  pompázatos "Zichy kastély" még ma is áll.

A török idők során elmenekült és elpusztított lakosság helyére német telepeseket hívtak be. Zsámbék temetőiben nagyon sok német feliratos sírkő található.

Zichy Miklóst kedvelte Zsámbék lakossága. A település gyors fejlődésnek indult és mezőváros lett.

Aztán jött a pestis..

A következő kép a kápolna melletti tájékoztató táblán található:

20210316_154810.jpg

A kápolna belseje teljesen egyszerű. A falak pókhálósak voltak mindkét alkalommal amikor a kápolnánál jártam.

A falon a feszületet egy ahhoz hasonló faággal helyettesítették:

20210316_153903.jpg

20210319_144831.jpg

Egy jelképesen összeeszkábált kis oltár van az épületben:

20210319_144823.jpg

Ablakok és a pókhálós mennyezet egy része:

20210319_144846.jpg

Szerintem ennek a kápolnának nem kell csillognia, kissé megkopottan, így jó, ahogy van..

A kápolna felülnézetből:

dji_0095.JPG

A kis kápolna szemből:

dji_0094.JPG

A bejárat:

20210316_155430_1.jpg

Megnéztem az elérhető régi térképeket is, fel van e tüntetve rajtuk a kápolna.

A Habsburg Birodalom (1885) térképének részletén a kápolna, de mintha a térkép szerint akkor feszület is lett volna mellette:

kata1.jpg

A következő katonai térképen szintén jelölik:

hab.jpg

A kápolna közelében lévő domboldalon található a kálvária, amit legutóbb fényképeztem. Előző állapotában nem láttam, ez már a felújított változata:

20210316_152419.jpg

"A kálváriát - a domborműves stációkat és a dombtetőn álló kereszteket- az 1800-as évek első felében állították."

20210316_152520.jpg

Viszont a régi térképeken találtam még néhány érdekességet...

Magyar Királyság második katonai felmérésének térképe (1819-1869):

kkk.jpg

- Felül balra a piros karikában a posztban szereplő pestis kápolna.

- Alatta pirossal karikázva a kálvária

Viszont a kálvária közelében jelöl a térkép egy másik kápolnát, valamint távolabb egy kereszttel vagy egy feszületet vagy sírhelyet, ezeket fehérrel karikáztam.

Nem tudom, van e most ott valami, vagy ha igen, mi lehet ott, ahhoz vissza kellene menni Zsámbékra megnézni.

Google térképen:

kk44.jpg

kkkkkhh.jpg

Még egy régi térkép részlet. Magyarország első katonai felmérése (1782-1785). Egy keresztet tesz a térkép arra  helyre, ahol most egy bánya van:

1_2.jpg

Nagyjából ide:

1a.jpg

Hogy mi lehetett ezen a helyen, talán van róla valahol leírás, régészeti vagy helytörténeti adatbázisokban. Ilyesmikkel kapcsolatban hetekig, hónapokig is lehetne akár kutatni...

1b.jpg

Ezen kívül még sok mindent találtam, de jobb ha inkább bele sem kezdek..

Meg egy utolsó térkép részlet, ezen látszik, Zsámbékon régen mennyi kápolna és egyéb kereszt jelölés található. A pestis kápolnát pirossal karikáztam, a többi kápolnát fehérrel. A kereszteket meg sem jelöltem, annyi van. A premontrei kolostort sem jelöltem meg, de meg lehet a térképen találni. Ezeken a helyeken mi van most, nem tudom. Ha valakinek van kedve, kutakodhat egy kicsit utánuk.

Habsburg Birodalom harmadik katonai felmérésének térképe (1869-1887):

t.jpg

Egy kápolnát pl közvetlenül a mostani kálvária mellé tesz a térkép, egy másikat pedig a közelébe. (Bal alsó karika, benne a keresztek és a két kápolna.)

A térkép kulcs alapján a fehérrel karikázott objektumok kis kápolnák lehettek (alsó):

kapolna.jpg

Akinek esetleg van kedve hasonlítsa össze a helyeket az 1885-ben készült Habsburg kataszteri térképpel és a mostani google térképekkel, érdekes objektumokat és jelöléseket fog találni. Ha valaki tudja esetleg, mi van, vagy volt a fehér körben jelzett helyeken, vagy az említett bányánál lévő kereszt kapcsán, megírhatná hozzászólásban..

A pestis kápolnához egyébként egy kis sétával könnyen el lehet jutni és könnyű megtalálni. Kb. 200-300 métert kell hozzá besétálni egy földúton.

Zsámbékkal kapcsolatban később lesznek még bejegyzéseim. 

A kápolnánál geoláda is el van rejtve, sőt a geocaching oldal is taglalja a kápolna, a Zichy család és külön a pestis történetét is. 

Történeti források: zsámbék.hugeocaching.hu

Zsámbék és környéke, eddigi blogbejegyzések:

Római híd 

Tök - templomrom a szántóföldön

2021.03.21.

B.

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr1216471086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.03.22. 10:13:40

szép, kár hogy nem újítják fel, tartják karban kicsit jobban.

picurka234 2021.07.13. 20:22:02

A bekarikázott helyekről: az utolsó térképen a piros karikás kápolna melletti fehér karikában a kápolnához közelebb eső, amennyiben az egy vörös márványkereszt, a házak mögött, a földúton, akkor azt 1895-ben állították, a mellette lévő a Bicskei utca végén az 1883-as. Ettől tovább, szintén a Bicske felé vezető úton állt egy kápolna (1941-es katonai térkép 240-es számnál) , ez olyan rossz állapotban volt, hogy 1825-ben újat emeltettek. A 152-es a Pátyi úton szintén egy kereszt, fehérre meszelve. A 162-es egy kis kápolna, melyet a Szentháromság tiszteletére emeltek. A háborúban megsérült,1999-ben állították helyre.A 102-es út vonzáskörében nem tudom, mi lehet, de ahová a 102-es van írva, ott is áll egy kereszt, azt 1926-ban állították. Ezek a jelek megtévesztőek, legtöbbje kereszt. A település más részein is vannak keresztek, kápolnák. Van egy német nyelvű, nagyon részletes helytörténeti könyv, ott olvastam ezeket.

l.balays 2021.07.13. 21:31:12

@picurka234:
Köszi, hogy elolvastad és a hozzászólásod. :)
Azóta voltam arra és kettőt meg is néztem belőle, jó is, hogy eszembe juttattad, mert írni akartam róluk egy bejegyzést, csak kiment a fejemből. :)
Igen, van ahol csak kereszt van, de én úgy gondolom, régen ott kápolna volt és annak emlékére van már csak kereszt.
Kis kápolnák lehettek ott szerintem. A térképeken a feszületeket kereszttel jelölték. A temetőt is. Néha nehéz eldönteni, mit takarhat a jelölés, de valami biztos jelentőset, ha a térkép is jelöli, tájékozódási pontnak akár.

picurka234 2021.07.14. 21:33:37

Elgondolkodtató, amit írsz, az egykori kápolnák kiderítéséhez alaposabb kutatásra lenne szükség, viszont a keresztállítások évszámai, amit írtam, családokhoz, személyekhez köthetők, a könyvben ezek a nevek is olvashatók. Annak is valami oka lehetett, ha egy család keresztet állít. Gondolkodom rajta. Várom az újabb beszámolót.

l.balays 2021.07.14. 22:17:33

@picurka234:
Hogyne, persze, a mélyebb kutatás már szakértők dolga.
Majd ha meglesz a bejegyzés, legfeljebb megnézed és meglátod majd, mit hozol ki belőle.
Egy hónapon belül szerintem, mert most még más lesz előtte..
Ha érdekel a dolog, akkor szerintem érdekesnek fogod találni.

l.balays 2021.07.27. 17:33:31

@picurka234:
Nah, összeállítottam a kápolnás bejegyzést, de sok újdonsággal nem fog szolgálni Neked, de hátha..
Közben átnéztem, amit irtál és köztük van ez a két kápolna is.
Talán a régi térképek többet fognak neked mondani..

picurka234 2022.04.18. 22:06:52

Még tavaly kétszer is jártam Zsámbékon, idén is egyszer. Vannak újabb híreim, fotóim, de nem tudom, miként lehet őket csatolni. Ehhez kérnék segítséget, s akkor küldenék egy összeállítást. Köszönöm.
süti beállítások módosítása