Ezen a helyen már több, mint 200 éve csárda állt és csárda áll ma is, ahol Petőfi is megfordult, aki a fogadóról egy költeménnyel emlékezett meg az utókor számára.
A csárda elnevezései közül: Kutya Kaparás Csárda, Kaparási csárda, Kutyakaparási csárda, Kutyakaparó csárda
Mai és legismertebb elnevezése: Kutyakaparó csárda
A csárda nyári időben, a Kőrös-ér hídja felől:
A csárdákat a régi katonai felmérések térképei katonai jelentőségük miatt is feltüntették, hasonlóan, mint pl. a nagyobb majorságokat is.
Egyik említés szerint a fogadót a pásztorok kérésére Kocsér község építtette az 1830-as évek elején. Más forrás a csárda építésének idejét 1776-ra teszi.
Ami biztos, hogy ezen a helyen már az első katonai felmérés térképe (1782-1785) is csárdát jelölt Kutya Kaparás Csárda elnevezéssel, tehát csárdának akkor itt már állnia kellett.
Az első katonai felmérés térképén Kutya Kaparás Csárda néven feltüntetett fogadó több út találkozásának keresztezésében - amely utak közül napjainkra több nincsen már - továbbá a térkép szerint nem csak egy, hanem két csárda is állt itt akkoriban egymás szomszédságában (a másik talán a Törteli-csárda lehetett):
Továbbá ugyanitt az 1766-ben készült Balla térképen is találkozhatunk Kutya Kaparás elnevezéssel:
A Kutyakaparó csárda hívogató, takaros épülete 2023 nyarán:
Fénykép az épületről, úgy 50 évvel ezelőttről:
A fogadó az 1970-es évek körül - kép forrása: Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története
A szájhagyomány egyik változata szerint a csárda régi elnevezése onnan ered, mely szerint egy juhász kutyája aranyat kapart elő a környéken:
Hídvégi:
„Petőfi járt a csárdában, mely hat út keresztezésében áll.
Közel van már ide Kocsér, onnan egy ugrás a Tisza.
A népek azt beszélik, hogy egy juhász kutyája aranyat kapart ki, egyet bevitt a gazdájához, abból építette a csárdát, a Kutyakaparót” (Kocsis István sz.: 1944. Jászkarajenő. Adatk.: 1964)
Régen pózna végén abroncs lengedezett a csárda ormán s a vén Dömötör csárdás ásítozott alatta, a csárdásné meg szitkozódott a megcsökkent kereset miatt, visszasírván a betyárvilágot. Az épület körül gyalogbodzák senyvedtek a meztelen homokon..." (Pusztabokrok)
A történetírók és a jelenlegi álláspont szerint Petőfi 1846 végén járt ebben a csárdában, amelyről "Kutyakaparó" című költeményében emlékezett.
Petőfinek a költeménye alapján nem különösebben nyerte el a csárda a tetszését:
Petőfi: Kutyakaparó (részlet):
"...Kivül-belül szomorú csárda ez
A Kutyakaparó,
Éhen-szomjan szokott itt maradni
A jámbor útazó,
Mert eledelt nem kap, és hogyha csak
Rápillant borára,
Megátkozza Noét, hogy szőlőt is
Vett be a bárkába...."
Petőfi szomorú, egyablakos kis csárdának festi le versében a kocsmát, kis szobában hosszú asztallal és hosszú horpadt paddal, a helységben egy ággyal és "pufók" kemencével. A vendéglő Dömötör nevű akkori csaplárját mogorvának említi, a csaplár ötvenen túli feleségét pedig madárijesztőnek. A csárda körüli vidéket homokbuckásnak írja, néhány gyalogbodzával.
A csárda és környéke napjainkban, madártávlatból:
Továbbá Petőfi a versében a csárdától ~100 lépésnyire kopár dombtetőt és azon lévő kőszentet is említ:
"...A csárdától vagy száz lépésnyire,
Kopár dombtetőn fent,
Senki által meg nem látogatva,
Áll egy régi kőszent;
Ennek is valaki egy kopott tarisznyát
Akasztott nyakába,
Mintha mondta volna: menj isten hirével,
Mit állsz itt hiába!"
A Kutyakaparó csárda közvetlenül Kocsér, Törtel és Jászkarajenő hármas határa alatt található, a hármas határponttól ~160 méterre.
A kisebb dombok (ezen kívül romok, sírok, temetők...stb.) többek között a középkorban határjelként funkcionáltak, több határ találkozásának gócpontját pedig valamilyen módon végképp megjelölték (mint pl. mesterségesen emelt dombok, halmok, egyéb).
A kocséri Kutyakaparó csárda körüli területrészt a régi határjárások során a nép már Kutyakaparás néven ismerte.
A fogadó és közvetlen környéke az 1880. évi birtoktérképen:
A csárda épületével szemben az út másik oldalán - az épülettől kb. 36 méterre - a térkép feszületet jelöl. Petőfi 100 lépésnyire említ versében egy dombon álló kőszentet, tehát nem ugyanarról lehet szó. A hármas határ találkozásának pontja (kép jobb felső sarka) a csárdától kb. 160 méterre található, ami megfelelhet a Petőfi által írt mintegy 100 lépésnyi távolságnak, viszont bármikor is ott álló kőszentről nem tudni.
1880. évi kataszteri térkép - közvetlenül a csárda mellett ez a térkép gémeskutat is jelöl, továbbá szintén feltünteti a közeli feszületet is - a fogadó épületét a térkép kis zászlóval jelzi - továbbá amit érdemes megjegyezni, hogy a fogadó Kocsér XVI. dűlőjében, annak csücskében található:
A fogadó és a megdőlt, rozoga feszület 1971-ben:
(forrás: A Kutyakaparó - Tóth Zoltán cikkéből, 1971)
A csárdával szemben a régi térképek által megjelölt szinte ugyanazon helyen manapság is feszület található, jelenleg ebben a formában:
Ha valóban volt itt a közelben domb és azon az említett kőszent és ha Petőfi valóban ebben a csárdában járt, akkor az említett és azóta eltűnt kőszentet talán a közeli hármas határhoz tenném, ahol minden bizonnyal valahol egy kisebb dombnak kell lennie (bár dombot nem kerestem és nem néztem, ezt csak utólag feltételezem.) A csárda közelében még egy Kenyérváró dombot is megemlítenek, ahol esetleg kőszent állhatott.
A kocséri XVI. dűlőben lévő dombon(!) - amely dűlőben a csárda épülete is áll - nem messze innen az 1900-as évek első felében szőlőültetéskor emberi csontvázak és rozsdás fegyverek kerültek elő:
"...közös sírt találtak a XVI. dűlőben Mihályi István tanyája mögött emelkedő dombon, szőlőültetés céljából végzett fordítás alkalmával (1936-ban). Szabályosan fektetett emberi csontvázak, rozsdamarta fegyver- és szerszámmaradványok kerültek elő..."
(forrás: Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története)
Az egykori kocséri pusztán innen dél-keletre többek között török kori csatározásokról lehet tudni (pl. azokhoz kapcsolódhat a Koplaló halom és Pálffy halom is - melyek a blogban külön szerepelnek).
A csárda és környéke távlati képen:
1965 - Dr. Balanyi Béla, egykori nagykőrösi múzeumigazgató írása a csárdáról, sok-sok információval (Pest Megyei Hírlap 1965):
A kocséri Kutyakaparó csárda 1926. március 16-ra virradó éjjelén - feltehetően szándékos gyújtogatás által - leégett, amelyről országos szinten is tudósítottak:
Új Barázda újság, 1926:
A csárda 1926-ban leégett épülete - a csárda vendégterében kihelyezett fényképek közül:
MTI - Napi Hírek 1926, tudósítás a tűzesetről:
Az újraépült és azóta többször is újítgatott csárda és bejárata napjainkban:
A csárda falára első ízben - még a tűzesetet megelőzően - 1922-ben került fel emléktábla (forrás: Magyar Hírlap - Petőfi gyűjtemény, B sorozat, 322-es doboz):
Az emléktábla a fogadó bejáratának falán (amely nem azonos a régivel):
Egy nyári napon jártam a számomra hangulatos kis csárdában, ahol éppen egyetlen vendég volt, egy kalapos úr személyében. A régi fogadó épülete és hangulata még manapság is megfogja az embert.
A fogadó belterében a kiszolgáló hölgy engedélyével készítettem néhány fényképet, ahol a falakon belül a csárda múltjába nyerhető betekintés:
1934-ben Gerli Árpád abonyi iskolaigazgató adományozott két olajfestményt a csárda részére (ugyanitt emlékkönyvet is említenek, nem tudom, megvan e még):
MTI, Napi Hírek - 1934:
A fogadó előtt faoszlop mered ki a földből, feliratos, fém névtáblával (Budai István, Urbán Gábor, Vágó József):
A kültéri fapadokon üdítő élmény elüldögélni és csak úgy merengeni - Petőfi biztosan nagyon fáradt és rosszkedvű lehetett amikor ide betért, ha nem érezte itt jól magát:
Kerékpárral távozó vendég a Kutyakaparó csárdából - elnézést a képen látható úrtól, hogy orvul, hátulról lefényképeztem - ha véletlenül magára ismerne, utólagos elnézését kérem:
Néhány szájhagyomány által fennmaradt történet a fogadó elnevezéséről:
Hídvégi Lajos adatgyűjtése nyomán:
"...A népek azt beszélik, hogy egy juhász kutyája aranyat kapart ki, egyet bevitt a gazdájához, abból építette a csárdát, a Kutyakaparót” (Kocsis István sz.: 1944. Jászkarajenő. Adatk.: 1964).."
Hegyisport és Turista Magazin, 2006:
"...egy itteni leány szerelembe keveredett egy pusztai legénnyel, és kisfia született. Szégyenét titkolni akarva megölte gyermekét, és a csárda későbbi helyén földelte el, egy pulikutya azonban kikaparta.
Egy másik változat szerint a környéken megöltek egy gazdát, és itt ásták el. Mikor keresték, hű kutyája az adott helyen leült, és szűkölni kezdett, így találták meg földi maradványait.
Az akkori hiedelem szerint, ha ilyen helyre - illetve mellé - csárdát építenek, az szerencsét hoz..."
Dr. Balanyi Béla, valamikori nagykőrösi múzeumigazgató által:
"...Az elnevezéssel kapcsolatban azt beszélik, hogy valakit egykor itt agyonvertek, vagy az útonállók, vagy a pásztorok és elásták a homokos dombon. Nem áshatták nagyon mélyre, mert a kutya kikaparta..."
Pesty, 1864 - Kocsér:
"Kaparás csárda, neveztetik onnan, mert a csárda építésekor az ott levő domba ásatott pincze"
Az egykori csárda látogatói betyárok is voltak a régi időkben, akik gáláns vendégnek számítottak. Állítólag még Rózsa Sándor is megfordult az ezen a helyen álló, akkori italmérőben (blog: ugyan melyikben nem..).
A Kutyakaparó csárda jelenlegi látogatói a környékbeli tanyavilág lakói, az erre átutazók és a turisták, vagy a kirándulók, mint ahogy jómagam is, a régi fogadó tűzvész óta kicserélt épülete - az egykori Kocsér pusztán - pedig továbbra is idegenforgalmi látványosság.
2024.01.31.
B.
Lapszemle, további térképek, egyéb:
1971 - Tóth Zoltán cikke a fogadóról, aki a csárdát homokdombon említi - a csárda elnevezéséről szintén található benne két történet is, valamint a falon ekkor még elöltöltős pisztoly is volt:
1922 - emléktábla elhelyezése és ünnep a csárdánál:
(Petőfi Irodalmi Múzeum - Petőfi gyűjtemény - B sorozat / 47-es doboz)
1930 - kirándulás a Kutyakaparónál:
Református főgimnázium, Nagykőrös, 1930
"...1930. szeptember 20-a örökké emlékezetes nap lesz életemben. E napon ismertem meg bensőleg a szép magyar alföldet és tanultam meg azt igazán szeretni. Szeptember 20-án a tanári kar és a diákok régi óhaja teljesült, mivel valóra válthattuk régóta tervezett környékbeli kirándulásunkat.
Reggel három, vidám diákokkal és diákleányokkal telt autóbusz indult el a gimnázium elől, hogy kirepítse fiatal ismerni vágyó utasait a természetbe, ismeretlen kedves tájak felé. A város utolsó házai is elmaradoztak már, midőn letértünk a Kutyakaparó felé vezető útra. Míg az autóbuszok gyorsan rohantak előre, szürke porfelhőt hagyva maguk után, addig dalolással töltöttük az az időt. Majd félre húztam az autóbusz ablakának behajtott függönyét és kikukucskálva gyönyörködtem az elém táruló vidék szépségeiben. Szótlanul elmerengtem az őszi táj láttán és önkéntelenül is Petőfi szavai jutottak eszembe:
„Itt van az ősz, itt van újra,
Szép, mint mindig, én nekem.
Tudja Isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem.“
A gép gyorsan szaladt. Egyik kedves kép a másik után tűnt fel. Az őszi nap rezgő sugarai bearanyozták a sárguló határt. Amerre az ember szeme ellát, mindenütt sik vidék. Itt egy kis tanya áll a zöldelő lomb nyújtotta árnyékban s mellette a gémes kút az eget kémleli. Ott a szénaboglyák közt egy csikó legel, béklyó a lábán. Amott a gulya legelészik csendesen. Messze a halovány bokrok kékje között áll egy szélmalom, régi, jó időknek itt felejtett emléke. Mig nézem, nézem a tájat, azon gondolkodom, hogy milyen jó volna gyalogosan járni a természet nyitott könyvének eme legszebb lapjain. Lelkesen érzem a költővel:
„Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.“
A gépek egyhangú berregése elhalkult. A három autóbusz megállt. Innen már nincs messze a Kutyakaparó. Vidáman ugráltunk ki és a homokos úton elindultunk a csendes csárda felé, mely magában áll a homoktenger közepén. Körülötte a fák sárguló lombját fujdogálta a puszták kósza szele. Mellette egy kút korhadó gémje meredt az égnek. Előtte talán a régi kőszent helyén kopott, rozsdás feszület. Távolabb innen egy rozoga fahíd nyújtózkodik álmosan az árok felett. Ebbe a szomorú, romantikus tájba, könnyű visszaképzelni a régi Kutyakaparót, azt a „kivül-belül szomorú csárdát,“ melynek vén falai látták Petőfi Sándort s melyről a „Kutyakaparó“ c. csodás leiró költeményét irta.
Sajnos ezt a régi csárdát megemésztette az idő vas foga. 1926. március 16-án leégett a teteje s a tulajdonos Kocsér község „rendbehozatta“. A teteje most már cserép s az épület beosztása is kissé más, igy az uj csárda csak jelképe a réginek. Falán emléktábla hirdeti, hogy itt járt Petőfi Sándor. Az azonban téves, hogy itt irta volna „Kutyakaparóját, mert az a költemény aláírása szerint Pesten kelt, természetesen az emlékek eleven hatása alatt, mint a csárda ajtajából mondott méltató beszédében Dr. Törös László tanár ur kifejtette, kitérve a hely egész történetére, Petőfi-vel való kapcsolatára. Majd Ébner László VIII. o. t. elszavalta a „Kutyakaparót“. Azután beírtuk nevünket az emlékkönyvbe és miután elteltünk a múlt emlékeivel s a múltnak adtuk a hazulról hozott jóizü tízórait, búcsút intve a csárdának, folytattuk tovább utunkat...."
Pest Megyei Hírlap, 1963 - külföldi utasok és autók a csárdánál:
Térképek közül:
1841 - érdekes módon ez a térkép a Kutya kaparás-t Törtel területén jelöli:
1800 - Törtel térképének részlete -: a Kutya Kaparást ez a térkép Törtel területén jelöli - további felirat a térképen "Szántó Földek mellyek az Korcsmához valók"- a hármas határ az adott pont (feltehetően a hármas határpontnál lévő terület elnevezése már eleve Kutya Kaparás lehetett):
Második katonai felmérés (1819-1869):
Kataszteri térkép 1880:
Harmadik katonai felmérés (1869-1887) - a csárda a zászlós épület, az út másik oldalán a feszület:
Olyan feltételezés is felmerült, hogy Petőfi nem a kocséri Kutyakaparóban, hanem esetleg a Cegléd határában - Cegléd és Abony közötti Kecskés pusztán - lévő fogadóban járt, ahol szintén hasonlatos Kutyák-Kaparás néven jelöl csárdát a térkép (ami a ceglédi Kecskés csárda).
Novák László Ferenc: Az Alföld szülötte Petőfi és Nagykőrös
"...Petőfi költeményeiben említ pusztai csárdákat, de a „Kaparási csárda" helymegjelölése nem válik ismeretessé azokban.
Nem valószínű, hogy a költő járt a nagykőrös-kocséri országúton, de az sem, hogy Ceglédről Abony felé szekéren vagy gyalog közlekedett volna.
Abony és Cegléd határán is - az országút mellett - „Kutyakaparó" csárda létezett a XIX. században. A ceglédi főbíró jegyzőkönyvében például 1827. június 28-án jegyeztek fel egy bűnesetet, amely ,,a' Czeglédi Határban lévő úgy nevezett Ketskési vagy Kaparási Csárdánál a' Szolnoki Utón" történt."
A Kecskés vagy Kaparási csárdát és a körülötte fekvő földterületet Cegléd városa rendre bérbe adta árendánsoknak.
A ceglédi Kaparási csárda is fontos útvonalban helyezkedett el, amelyen a Tiszántúlról, így Mezőberényből érkező - ahol Petőfi Sándor rokoni látogatásokat tett - kocsik, szekerek is közlekedtek.
Ez a csárdaépület jó állapotban lehetett, mert az árendáns kötelessége és érdeke volt a karbantartása is, hasonlóan a másikhoz, amely - szintén Mezőberény felé vezető forgalmas út mellett állt Tetétlen és Kocsér puszták határán...."
A hasonlatos Kutyák-Kaparás elnevezésű csárda Cegléd határában, az egykori Kecskés pusztán, a második katonai felmérés térképén (1819-1869) - a kocséri Kutyakaparó csárdától 14,5 km-re északra:
Névtani Értesítő, 1994 - Kis Tamás:
Részemről azt gondolom, hogy a Petőfi valóban a kocséri Kutyakaparó csárdában járt és arról írta a Kutyakaparó című versét, melyet számomra alátámasztanak a térképek és elnevezéseik, a fennmaradt szájhagyományok, a terület, táj leírása (homok, domb...stb.).
Továbbá amennyiben valóban volt "Dömötör" nevű tulajdonosa, bérlője, vagy csaplára a kocséri Kutyakaparó fogadónak 1847-ben, akit Petőfi a költeményében is megnevez, akkor onnantól fogva nincs miért kételkedni.
A Kutyakaparónál 2023 nyarán:
