A 37-es szelvénynél
2023. május 16. írta: l.balays

A 37-es szelvénynél

- Tápiószentmárton, Sőregpuszta -

Alig ismert, magányos kis faoszlop bújik meg a magas fűben Tápiószentmárton külterületén, az egyik környékbeli útszakasz 37. km. szelvényénél. 

A helyi szájhagyomány szerint az említett oszlop egy ismeretlen német katona világháborús sírhelyének emlékét őrzi, hosszú évtizedek óta.

A szóban forgó 37-es km. szelvény:

img_20230510_174634.jpg

 Bori Gábor, tápiószentmártoni lakos elmondása:

"Még emlékszem, hogy amikor az általános iskolában a 2. világháborúról tanultunk, az egyik tanárom is mondta, hogy ezen a helyen egy német katona van eltemetve..." 

A fűben az említett faoszlop, amihez csak az megy oda, aki tudja, mit is keres:

img_20230510_173301.jpg

Bori Gábor:

"A helyet kb. 25 éve ismerem, akkor is így nézett ki, ahogyan most. Régebben keresztapámmal, Bori Mártonnal jártunk ki ide évente gyertyát gyújtani halottak napján. Ő szintén azt mondta, hogy ez itt egy német katona sírhelye.

Valamint olyasmit is mesélt, hogy a 70-es 80-as években járt egy német család Tápiószentmártonban, keresték a háborúban elesett hozzátartozójuk sírhelyét, de az nem biztos, hogy erre a helyre vonatkozhatott. Mint ahogy azt sem tudni, megtalálták e, amit kerestek.

Volt, hogy már akkor is égtek mécsesek az oszlopnál, amikor kijöttünk hozzá. Keresztapámmal 2021-ben voltunk itt együtt utoljára. Én még minden évben ki szoktam jönni ide gyertyát gyújtani, de ő sajnos már nem tud eljönni..."

A faoszlopba felirat van belevésve - erre akkor derült fény, miután azt jobban szemügyre vettük:

 "Édes és dicső a hazáért meghalni"

img_20230510_173340.jpg

Rozsdás mécsesek az oszlop tövében:

img_20230510_173325.jpg

A feliratos faoszlop a két települést összekötő betonút mentén található:

dji_0482.JPG

Megjegyzések, észrevételek (blog):

Utólag merült fel bennem, hogy a faoszlop talán vasúti talpfából lett kialakítva, hogy miért, arra nemsokára kitérek.

Érdekes, hogy az oszlopba vésett felirat magyar, ellenben német katonához lenne köthető.

Hogy van e, volt e itt valaki eltemetve, arra konkrét információ - a szájhagyományon kívül - nem tudható, de hogy a vésett, feliratos faoszlop valamilyen emlékhelyet képvisel, az bizonyos.

A Hadtörténeti Intézet adatbázisában próbáltam volna a helyre rákeresni, de az adott adatbázis nem volt és azóta sem elérhető.

A fentiekkel kapcsolatban semmilyen jellegű további adatgyűjtés nem történt, így a hely kapcsán rengeteg kérdés nyitott maradt.

img_20230510_173407.jpg

Abból gondolom, hogy a feliratos faoszlop esetleg vasúti talpfából is készülhetett, mivel pont ezen a helyen, az utat keresztezve haladt keresztül a régi sőregi keskeny nyomtávú kisvasút, amiből mostanra hírmondó sem maradt.

De a kisvasút nyomait néhol még fel lehet fedezni...

Kiegészítés 2023.06.19.

- A blog részéről kapcsolatfelvételre került sor a feltételezett katona sírhelyének vonatkozásában a hadisír kutatókkal. Az MH azt a tájékoztatást adta, hogy valóban egy sírhely, egy német katona sírja volt ezen a helyen. kb. 20-25 éve exhumálták, majd elszállították az ide eltemetett katona maradványait, már csak a vésett feliratos faoszlop őrzi az emlékét (ezzel kapcsolatos részletek később, folyamatban).

Kiegészítés,  2023.08.21.

A Honvédelmi Minisztérium válaszlevele a blog részére, elsősorban a tápiószentmártoni katonasír vonatkozásában - amely alapján a rejtély megoldódott, ezen a helyen régebben valóban egy német katona volt elhantolva, akinek ma már csak a feliratos oszlop állít itt emléket:

hadisir.jpg

A kisvasút

Hogy a kisvasút mikor épült, azt nem tudom, de szerintem az 1882. évi kataszteri térképen a nyomvonala már fel van tüntetve - a vaspálya az utat pont a 37-es km. szelvénynél keresztezte:

kata_13.jpg

Ha jobban belenézünk a helybe, akkor kivehető, hogy a vasút hol haladt el akkoriban (a kép más szögből készült mint az előző térkép):

dji_0488c.JPG

Bejelölve:

dji_0488b.JPG

A betonútban - ahol a vasút keresztülhaladt - a talpfák és sínek nyomai még most is jól kivehetően látszódnak:

img_20230510_174700.jpg

A betonútban lévő síndarab:

img_20230510_174706.jpg

Bori Gábor:

"Jó néhány évvel ezelőtt a vasúti sínek határban lévő megmaradt, mozdítható némely darabjait egyes helyiek felszedték és elvitték.

Ezt a betonutat nemsokára javítani fogják, ezáltal minden bizonnyal az útban - ezen a helyen - a még meglévő vasúti maradványok és nyomok is el fognak tűnni..."

Azt gondolom, ha lenne ilyen lehetőség, ezt a néhány méteres útszakaszt - ahol a kisvasút keresztülszelte az utat - talán emlékül meg lehetne hagyni, illetve túraútvonalban megállóhelyként, látványosságképpen fel lehetne tüntetni: 

img_20230510_174835.jpg

Adatok a sőregi kisvasútról (2012.február - Index fórum, erdőszéli felhasználó hozzászólásából) amely szerint a vasút elbontását 1965-ben rendelték el:

ind.jpg

- kép forrása: Index fórum -

A fentiek alapján a sőregi kisvasutat 1965-öt követően elbontották. Bori Gábor elmondása szerint a síneket 1968 körül szedték fel a nyomvonalon.

A kisvasút egykori nyomvonalát megpróbáltam az 1941. évi katonai térkép alapján megjelölni:

1941_25.jpg

De ami pontosan továbbra sem tudható:

Mi lehet a régi vaspálya közelében található, feliratos faoszlop története...?

2023.05.16.

B.

 

További képek:

img_20230510_173229.jpg

dji_0495.JPG

img_20230510_174715b.jpg

img_20230510_173355.jpg

A kisvasút utat keresztező nyomvonala 1965 - katonai légifotó:

1965_13.jpg

Források:

- Bori Gábor tápiószentmártoni lakos elmondása és útmutatásai alapján

térképek: mapire

katonai légifotó: fentrol.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr3118122108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lobo Marunga 2023.05.20. 18:49:15

Azért az de kemény, hogy 65-ben számolták fel a vasutat, és még kilátszik az aszfaltból a sín! Jó kis útminőség...

l.balays 2023.05.21. 10:07:16

@Lobo Marunga:
Nézegettem ilyen vasúti fórumot, rengeteg érdekes, kopott, elbontott vasúti hely és maradvány van az országban, mindenféle eldugott helyeken.

Lobo Marunga 2023.05.21. 18:54:42

@l.balays: Persze, kismillió. Némelyik nem is olyan eldugott. Kapásból egy jó kis csokor GE koordinátákkal:
Egy egykori állomás Gödöllőről: 47.600874, 19.357662
Egy másik Veszprémben: 47.094935, 17.917615
Vasúti híd mozdonnyal Balatonalmádiban: 47.029984, 18.008022
Panzióként működő vasútállomás elhagyott sínekkel Nagyvisnyón: 48.143207, 20.431878
Persze az eldugottak izgalmasabbak.
süti beállítások módosítása