A gombai rohamsisak
2022. augusztus 27. írta: l.balays

A gombai rohamsisak

- bényei elbeszélések II. rész -

Egy bényei elbeszélés, amely Gombához köthető.

Vannak dolgok, amiket érdemesnek tartok lejegyezni, illetve vannak olyanok is, amiket nem lehet. Sajnos ez a történet sem lehet teljes, de az alaptörténet leírható.

Helyszín: Gomba község, 1998 körül

Adatközlő: Olasz Attila, bényei lakos

A blog kapcsán kerültem kapcsolatba O. Attilával, akit ezt követően felkerestem, majd mesélte el nekem a következő történetet.

Először egy sisakot mutatott, amit még általános iskolás korában,1998 körül talált, amit azóta is őrizget.

Az 1990-es évek végén Gombán talált sisak (kép: 2022):

img_20220825_191609b.jpg

O.Attila elmondásából (2022):

"1998 körül történt. Rokonomék kőműves mellett dolgoztak Gombán az egyik háznál. Ahol dolgoztak, a ház mögött a kert végében löszfal volt.

Akkor még általános iskolás, nyolcadik osztályos voltam, motorozás közben elmentem megnézni őket, mivel géppel bontották le a ház mögött lévő löszfalat. 

A leszedett sárga földben messziről láttam, hogy abban csontok vannak. Találtam lábszárcsontot, bordákat, apró kézcsontokat, amik egy kibontott csontvázhoz tartoztak, valamint a csontok mellett találtam egy sisakot is.

Mondtam a rokonomnak, mit találtam, aki amikor végzett a munkával, odajött és megnézte a csontokat.

Megnézte a még álló löszfalat is, amiben talált egy koponyát, ami még a löszfalban volt. A csontok a bontáskor jöttek elő, de a hozzájuk tartozó koponya a löszfalban maradt, az onnan lett kikotorva.

A munkások azt mondták, régen temető lehetett ezen a helyen és azért kerülhettek elő a csontok.

A sisakot és a koponyát is hazavittem, a koponya már nincs meg, de a sisak azóta is megvan. Az előkerült csontokat a munkások a lebontott földdel együtt elegyengették és elhordták. 

A sisakról egy ideig azt gondoltam, hogy talán egy tűzoltósisak lehetett..."

Két kép az 1998 körül talált - és azóta még jobban megviselt - sisakról (képek 2022):

20220826_173452.jpg

20220826_173448.jpg

Löszfalakkal Gombán és Bényén több helyen is lehet találkozni, sok helyen a kertek végében, amikbe régen pincéket is vájtak.

Kép Gombáról (2021), a képen a házak mögött kivehetőek az említett löszfalak is:

20210112_150731_1.jpg

Hasonló kert végi löszfal Bényéről, egy közelebbi képen:

20220826_185457.jpg

Ezután még hosszasan beszélgettünk, majd elmentünk és megmutatta a házat, ahol több mint 20 éve a kert végében találta a sisakot.

A hely azóta már teljesen beépült és a szomszédos telken is történt területrendezés. 

Miután hazamentem, a sisakot próbáltam beazonosítani, az I. világháborús sisakok képei között találni hasonlókat.

A Gombán talált sisakról a fényképek alapján később hozzáértők úgy nyilatkoztak, hogy az egy úgynevezett "Adrian" sisak, melyet a főleg az I. világháborúban használtak a franciák, olaszok, románok...stb., de adott időszaban korlátozottan zsákmányként, "pótlásként" a monarchia is.

Hasonló Adrian sisak (1916 model) képe (kép forrása: a Román "Muzeul Virtual al Unrii" weboldalról):

rm.jpg

A gombai sisak - a pereme már le van válva:

20220826_173349c.jpg

Az Adrian sisakról:

"Az Adrian sisak eredeti változata az M15, a francia hadsereg első szabványos sisakja volt, akkor tervezték, amikor francia csapatok a lövészárokharcokban a közvetett tűz által okozott lehulló repeszekből származó fejsebek a harctéri áldozatok gyakori okává váltak. 1915-ben mutatták be, ez volt az első modern rohamsisak, majd sok hadsereg alapvető sisakjaként szolgált az 1930-as évekig. Kezdetben gyalogos katonáknak adták ki, módosított formában lovasság és tankok legénységének is. Későbbi M26 változatát használták a második világháború idején." (1)

A meglévő képeket összevetve a Gombán területrendezéskor 1998-ban talált sisak a jelenlegi feltételezés és nagy valószínűség szerint a román hadsereg által használt Adrian rohamsisak egyik változata lehet.

További pontosabb adatokat szakértő tudna megállapítani a sisakról.

De mit is mondtak a munkások, az előkerült csontokról..? Azt, hogy régen ezen a helyen valószínűleg temető lehetett és azért kerülhettek elő a csontok. És valóban...

Megnéztem az elérhető régi térképeket a megtalálás helyének vonatkozásában és a térképek szerint ezen a részen volt Gomba község régi temetője az 1800-as években.

A Magyar Királyság második katonai felmérésnek térképe (1819-1869) ide temetőt jelöl (a térkép közepén látható keresztek):

2_kat_felmeres.jpg

A kataszteri térképen (1881) ezen a helyen "tem" felirat van feltüntetve egy kis kockában:

1881b_1.jpg

Az új, vagyis a mostani temető egyébként ettől a helytől kb. fél kilóméterre található és egyébként is az úttest másik oldalán.

Ennek a régi temetőnek a helye mostanra már beépült, ott lakóházak vannak. Akik most ott laknak, egy régi temetőre építkeztek. 

Viszont a helyszín, ahonnan a sisak előkerült 1998-ban, a régi temető területének a legszélén található és a megtaláló csak egy csontvázhoz tartozó csontokra emlékezett. Ebbe a temetőbe nem tudni meddig temetkezhettek, de az 1941-es katonai térkép már nem tünteti fel és a terület mostanra már beépült. Az Adrian rohamsisakot pedig 1915-ben találták fel.

Hogy talán egy különálló, vagy egy rögtönzott katonai sír lehetett, valamint hogy az ott lévő telken álló épülethez katonai tevékenység lenne köthető, arra a megtaláló további elmondásából lehet következtetni:

O.Attila további elmondása:

"A területrendezést követő munkálatok során az ott lévő házat is felújították, aminek a kéményét el kellett bontani. Rokonom mesélte, hogy a kémény elbontása során abban egy XXXX találtak becsomagolva, amit az egyik munkás elvitt magával. Ezt én nem láttam, ezt rokonom később mesélte. Ennek talán még utána lehetne kérdezni..."

Végül nem kérdeztünk és nem nyomoztunk utána a kéményben talált dolognak, inkább maradtunk csak a sisaknál.

2022.08.27.

B.

Megjegyzések:

A sisak állapota erősen romlik, tönkre fog menni, ezért amennyiben van rá múzeumi érdeklődés, a sisakot múzeumba juttatnánk. A bejegyzést követően kerül majd sor a múzeummal történő kapcsolatfelvételre.

A magyar-román háború 1919-ben volt, amikor a román hadsereg Budapestet is megszállta. A talált csontváznál és koponyánál megtalált sisak talán egy román katonához tartozhatott, az akkori időkből.

Ha lenne lehetőség az elbontott kéményben talált tárgy megtalálására és megtekintésére - ami azon a telken volt, aminek a végében a csontváz és a sisak előkerült - abból további következtetéseket lehetne levonni. 

Továbbá köszönet a sisak beazonosításához E.Jánosnak és B.Bertalannak.

További információk az Adrian tipusú rohamsisakhoz:

"Az első valóban megfelelő védelmet nyújtó francia rohamsisakot Louis Auguste Adrian ezredes tervezte.

Az általa bemutatott típust 1915. május 21-én fogadta el a francia hadügyminisztérium. Az Adrian által megtervezett sisak nagy előnye volt, hogy azt a Fesche-le-Chátel-ben székelő Japy cég azonnal nagy mennyiségben tudta előállítani..." (2)

"..A mindössze 700 grammos tömegéből kifolyólag a sisak kényelmes viselet volt, ugyanakkor ebből eredt a hátránya is, ugyanis a vékony, mindössze 0,8 mm vastag karbon-mangán ötvözetből préselt sisak kevésbé védte viselőjét.

A jellegzetes formájú sisaktest négy alkatrészből állt: a fejet védő sisakharangból, az ahhoz csatlakozó első és hátsó ellenzőből, valamint a sisakharang tetején végighúzódó merevítőből. Utóbbi a szellőzőnyílást is takarta. A sisak további jellegzetes része volt a homlokrészen elhelyezkedő domború jelvény, amely a különböző csapatnemeket jelölte..." (2)

A Gombán talált sisakról a jelvény hiányzik.

~...a sisak tetején végighúzódó merevítő a szellőzőnyílást takarta...~

Kép a gombai sisak belsejéről, minden bizonnyal az említett szellőzőnyílás lehet, amit nyíllal jelöltem.

20220826_173431.jpg

Francia gyártású M 1915 Adrian rohamsisak, amelyet az olasz haderő használt (Kép forrása: Miklós Tamás: Első világháborús rohamsisakok az MNM Balassa Bálint Múzeumának helytörténeti gyűjteményében - fotó: Horváth Orsolya):

sis.jpg

A Gombán talált sisak:

20220826_173414.jpg

Források:

(1) https://vies.wiki/wiki/hu/Adrian_helmet

(2)  Miklós Tamás: Első világháborús rohamsisakok az MNM Balassa Bálint Múzeumának helytörténeti gyűjteményében

- a Román "Muzeul Virtual al Unrii" múzeum weboldala (összehasonlító kép a sisakról)

- régi térképek: mapire

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr8017917421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lobo Marunga 2022.08.28. 17:53:05

Régi házak bontásakor nem ritka az ilyesféle "dolgok" előkerülése nem ritkán a kéményből vagy a stukatúrból, de akár a falból is. Magam is voltam már jelen hasonló felfedezésnél (az ügy hivatalosan hatóságilag lezárva, kéretik ezzel békén hagyni), de olvastam már betonvasként vagy kerítésoszlopként hasznosított jókora XXXXX-ről is. A sisak azért érdekes, mert Magyarországon nem jellemző lelet. Elég valószínű a román eredet, de harci cselekménynél valószínűbbnek tartom, hogy betegség (spanyolnátha?) végzett a katonával. Talán arra vonultak éppen, és eltemették a régi temetőnél, többre nem volt idő. Biztos, hogy menthető még, az ilyen rozsdás anyag még konzerválható.

l.balays 2022.08.28. 20:45:13

@Lobo Marunga:
Igen, nem is gondolná az ember, de még mindíg jöhetnek elő érdekes dolgok. Kerítésoszlop xxx.. :))

A sisakot fontosnak tartom. Gomba község múltjával kapcsolatban is, ráadásul mondhatjuk, hogy a megtalálásának története és a mostani előkerülése is különleges.

Szerintem is román lehet a sisak és gazdája.

A temetőnek (ha odaáig tartott még a temető) akkor is a legszélén volt. Egyébként nem gondoltam volna, hogy volt ott temető, nem tudom, mennyien tudnak erről.

Több csont nem jött elő a visszaemlékezés szerint, csak egy csontváz, aminek a koponya része benne maradt a löszfalban, ami utána lett kikotorva onnan. Talán még meglehet a koponya darabja valahol, ha jól emlékszem szétesett pár év múlva, majd el lett ásva, de ez nem biztos.

A kéményben talált dolog ha fel lenne kutatva és előkerülne, illetve ha az is román esetleg, akkor lehetne kapcsolatot feltételezni. De jobbnak láttuk, ha azzal nem foglalkozunk csak igy nem teljesen kerek a történet, de igy sem rossz.

A sisakkal kapcsolatban, vagy kell majd valamilyen múzeumnak, ha meg nem, akkor nem tudom a helyi hivatal igényt tartana e rá, de restaurálni kellene. Amikor előkerült 20 évvel ezelőtt, még jobban egyben volt, azóta a karimája már levált.

Nem szeretnék megtartani, mert már tönkremegy. Na majd meglátjuk, mi lesz a sisakkal. Lehet az is, még valami felirat is van benne valahol, csak nem látszik.

l.balays 2022.08.28. 20:59:03

@Lobo Marunga:
Ki kellene menni megnézni a helyszínt és megmutatná a megtaláló, kb milyen magasságban lehetett a löszfalban az onnan kiemelt koponya.
Ha alacsonyan esetleg, akkor a kert végébe temethették és ráomlasztottak egy kis faldarabot, ami betemette.
Ha magasabban volt a falban, akkor a löszfal tetejének irányából temethették el aki ott volt.

Illetve lehetne adatokat gyűjteni, akik az adott területen laknak, kerültek e elő esetleg csontok a kertekből? Van e esetleg valami régi szóbeszédről tudomásuk (a helyről, ki, mit, mikor talált, azzal mi lett stb)..

A házat felújították X évben, előző tulaj ki volt, tapasztalt a valamit? Ezeket nem nagyon szokták bejelenteni szerintem, lásd a történteket is...

Mindegy, elég kényes téma. Csak közben ötletelek.

Drag 2022.08.29. 08:58:04

A facebook-on van a "Baka múzeum" oldala,lehet velük lenne érdemes felvenni a kapcsolatot a sisak ügyében.

gigabursch 2022.08.29. 14:27:38

Ez érdekes volt, köszönöm!

l.balays 2022.08.29. 16:35:40

@Drag:
Köszönöm a javaslatot, megnéztem az oldalukat.

l.balays 2022.08.29. 16:38:05

@gigabursch:
Még érdekesebb lenne, vagy lehetett volna, ha ki lennének rakva a mozaikok.
Legfeljebb lesz egy második része is, ha úgy alakul, de ahhoz nyomozgatni kellene és az sok idő.
süti beállítások módosítása