Volt egyszer egy Tuna-halom
2023. június 28. írta: l.balays

Volt egyszer egy Tuna-halom

A halom elnevezései: Tuna-halom, Tuma-halom, Tompahalom 

Mostanra már szinte teljesen feledésbe merült hely. Talán akik most ott laknak sem hallottak a múltjáról.

Helyszín: Cegléd külterület - a régi Kecskés csárdától és Kecskés halomtól észak-nyugatra, a vasút túloldalán.

A halmot régi térképeken lehet megtalálni, a 2. katonai felmérés térképe (1819-1869) még Tuna halom néven tünteti fel (a bejegyzés főcímében ezért a Tuna-halom elnevezés):

2_kat_felmb_2.jpg

A halommal kapcsolatban Nyújtó Ferenc (sz.1886) elmondásából maradtak fenn adatok - Hídvégi feljegyzései által - a Nyújtó tanya a Tuma-halom nyugati oldalában volt.

"...Jelen voltam akkor, amikor a halmon levő félgömb alakú kiemelkedő nagy földhányást egy földgyalu félig elkotorta, mert ott utat csináltak a két dűlő között, az Intézeti és a Bába Molnárdűlő között. A közepén egy emberi csontváz feküdt. Hogy volt-e valami mellette, nem figyeltem meg. A koponya darabjait félretettem.” (1) - Nyújtó Ferenc elmondása, 1960 körül.

A halom napjainkra már beépült, északi részén a Perje-csatorna (egykor vízfolyás, azóta már szabályozva), déli részén vasútvonal húzódik.

A Tuma-halomra azóta egy kisebb lakóövezet épült:

dji_0609b.JPG

A halmon egy körárkos halomsírt bolygattak és semmisítettek meg a munkagépek:

"...Nyújtó bácsi fölvezetett a Tuma-halomra, ott láttam a félig elgyalult halomsírt, a földgyalu után szépen kirajzolódott egy 20-30 méter átmérőjű körárok fele, szélessége 3-5 méter. A halomsír 5 méter magas..." (1)

Ahol régen a halomsír volt, manapság már házak és épületek vannak:

dji_0614b.JPG

1937 évi térkép részlet - a halom tetején magassági pont és a Nyújtó tanya a nyugati oldalában:

1937_4.jpg

Hídvégi a munkagépekkel eltolt halomsírból előkerült csontváz koponyájának darabjait 1960-ban magához vette, majd a későbbiekben ezeket a koponyadarabokat 1979-ben beküldte a Magyar Nemzeti Múzeumba:

"...A koponya darabjait 1960-ban elhoztam s 1979-ben beküldtem a Magyar Nemzeti Múzeumba..." (1)

Hogy hol lehetett a halmon az 5 méter magas kurgán, arra a kataszteri térkép (1881) alapján lehet következtetni, ami szerintem a halom legmagasabb pontja lehetett (illetve aki rákeres és jobban, közelebbről megnézi, a négyzet alatt a térkép feltüntet egy kis pontot is):

kata1_2.jpg

Ami a műholdkép alapján erre a területre esik:

kata_pont_1.jpg

Voltam kint a helyszínen, ez a terület jelenleg is a domb legmagasabb része, ahol jelenleg egy betonrámpa, meg valamiféle rakodóterület található:

img_20230531_151610.jpg

A fennmaradt leírás szerint az elgyalult halomsír körárka 20-30 méter átmérőjű és a szélessége kb. 3-5 méter lehetett.

A kataszteri térképet és az elmondásokat alapul véve a szóban forgó körárkos sír feltételezésem szerint hozzávetőleg ezen a területen lehetett:

katakk.jpg

Az út mellett, a füves részen és nagyjából a betonrámpa mögötti épületnél:

img_20230531_151616zzz.jpg

A halomsírt 1959-1960. körül gyalulták el, amikor a két dűlő közt utat építettek.

Légifotók az 1960-as évekből, amikor a területen már javában építkeztek - ekkorra a halomsír már el volt gyalulva:

1963_12.jpg

1965_origo.jpg

A Tuma-halom legmagasabb pontja napjainkban - a halomsír szerintem a füves területen lehetett valahol:

img_20230531_151616.jpg

Feltételezésem szerint hozzávetőleg a valamikori sír helye (vajon csak ez az egy sír lehetett ezen a területen?):

dji_0614bvv.JPG

Ha jó a következtetés, akkor a megsemmisült halomsír helyén manapság rakodóterület és ami biztos, a Tuma-halmon pedig lakóházak sorakoznak.

Vajon előkerült e még valami - a halmon folytatott további építkezések során - az 1960-as években, vagy azt követően?

Kinek a temetkezési helye lehetett a Tuma-halmon lévő körárkos halomsír?

Mikor és milyen pompával, milyen jelentős személyt temethettek ide? Milyen tárgyak lehettek az előkerült csontváz körül? Ez sosem fog már kiderülni, viszont az 1960-ban előkerült csontváz koponyájának darabjai 1979-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. (az 1960 körül megsemmisült halomsír kapcsolatba hozható-e a közeli, 2005-ben történő szarmata kori feltárással? Törzsi vezető sírja...? stb.)

Hogy megállapítottak e a koponyadarabokról valamit, vagy esetleg egy raktár mélyére - annak is a legsarkába - tették, vagy egyáltalán megvannak e még az akkor beküldött koponya csontjai, arra talán az említett múzeum adhatna választ, amire kíváncsi lennék.

2023.06.27.

B.

Egyéb:

- A Nyújtó tanya közelében, az XY dűlő másik oldalán, a dűlőhöz közel sírokat bontottak ki a szántóföldön az 1920-as években. 

Szabályos négyzet alakú árkolás kirajzolódása a növényzetben a Tuma-halom közelében lévő egyik szántóföldön - véletlenszerű fotó, a későbbiekben néztem utána, mi lehetett itt, a 140 évvel ezelőtti térkép szerint körülárkolt terület - régen tanya a négyzeten kívül volt (előző említéssel nincs összefüggésben):

dji_0635bbb.jpg

Múlt századi jegyzet a Tuma-halom vonatkozásában (1):

leiras.jpg

A Tuma-halom az első katonai felmérés térképén (1782-1785):

1_kat_felmb.jpg

Talán hasonló körárkos halomsír lehetett a Tumahalmon is, mint amilyen körárkos objektumokat 2021. januárjában Monor mellett fényképeztem az egyik szántóföldön - amelyek bár megsemmisültek, a nyomaik még ma is láthatóak (hasonló jóval kisebbeket talán Bényén is feltételezek):

dji_0372.JPG

A Tuma-halom a harmadik katonai felmérés térképén (1869-1887):

3_kat_13.jpg

A Tumahalom 1965-ben készült katonai légifotón, amikor a területen már építkezésekbe kezdtek:

1965_14.jpg

Műholdkép napjainkból - miután a halomsír és annak környéke megsemmisült, a halom azóta beépült:

google_1_2.jpg

Források:

térképek: mapire

katonai légifotók: fentrol.hu

(1) Hídvégi: Pusztabokrok 

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr1018154602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása