Kápolnarom az elpusztult majornál - a Mitsky major
2022. december 24. írta: l.balays

Kápolnarom az elpusztult majornál - a Mitsky major

Nem éppen egy karácsonyi téma, de sebaj.

Még 2021-ben, régi leírásokat olvasva jegyeztem fel magamnak ezt a helyet, hogy egyszer majd felkeresem. Időközben egy olvasói üzenet ("Svindlis") lendületet adott a dolognak és ellátogattam ehhez az egykori majorhoz.

A régi majornál egy kápolnarom is rejtőzik a fák között.

 Hídvégi leírásai közül:

"A középbirtokos Mitskyek majorja. A két háború között minden este szólt a muzsika a kastélyban. Mitsky kommención tartott egy cigányzenekart és mert öt lánya volt - kettő különösen szép közöttük - szívesen látták a helyi értelmiségi fiatalembereket, nősülendő földbirtokosokat." (Veszteg János adatközlése) (1)

A dánszentmiklósi Mitsky major már a harmadik katonai felmérés térképén is fel van tüntetve (1869-1887), ami jelöli a kápolnát is (piros gömbkereszt):

3_kat_felm_17.jpg

A Mitsky majorban állt az úgynevezett "Mitsky kastély", ami egy kisméretű kastély volt:

"Kisméretű kastély, a felszabadulás után szükségből templom volt. (Veszteg János)" (1)

Más forrás szerint az építmény gazdatiszti épület is volt, valamikor az 1848-as évek körül.

Ez az épületrom tudtommal a Mitsky major utolsó fennmaradt épületének maradványa és hírmondója, egyéb építmény hasonló formában nem maradt meg a majorból.

A szóban forgó ház (kiskastély?) napjainkra megmaradt romjai a valamikor major központjában, ami feltételezésem szerint a térképekből következtetve a régi, kisméretű Mitsky kastély (vagy udvarház) főépületének romja lehet:

dji_0352.JPG

A falmaradvány:

20221203_153118.jpg

Közelebbről még a falon lévő mintázat is kivehető:

20221203_153025.jpg

Ez az épület az 1992. évi katonai légifelvételek alapján akkor még egyben állhatott:

1992_14.jpg

Említések szerint a házban egy magányos idős férfi lakott - a Mitskyek egyik utolsó leszármazottja - akinek az épület rossz állaga miatt végül el kellett onnan költöznie.

A major és épületeinek ábrázolása a habsburg kataszteri térképen (1881):

kata_1881_2.jpg

A kápolna

A major déli részén kis kápolna állt, amit napjainkra már csak térképről lehet azonosítani, hogy itt egy kápolna volt:

kata_kicsi_vetitettb.jpg

A kápolna betemetett romjai a fák között rejtőznek:

20221203_151944.jpg

1963-ban készült légifotón még látszik valami a kápolnából:

1963_kicsi.jpg

A kápolnarom a kép jobb oldalán lévő, négyzet alakban felsorakozott, sárga levelű fák középpontjában található:

dji_0337_2.JPG

Téglatörmelékek a kápolnánál:

20221203_151526.jpg

Valamilyen pecsétes tégla, talán eredetileg is innen származik:

20221203_151627.jpg

Ez szintén a romoknál volt, hogy mi lehet, nem tudom, be volt lepve falevelekkel, amiket lesepertem róla:

20221203_152031.jpg

A kápolnadomb tetején:

20221203_151713.jpg

A kápolna az 1800-as évek második felében épülhetett valamikor, ennél régebbi térképek nem jelölik.

A Mitsky-kripta

"A kastélykertben állott a kripta, melynek altemploma boltíves volt, a sírkamráiba temetkeztek a Mitskyek. A felszabadulás után a felépítményt elbontották, s a fülkéket betömték. Jeltelen, az arra járók nem tudják, hogy alant sírok vannak. (Veszteg János)" (1)

A kriptát a leírások szerint az akácosban kell valahol keresni. A kataszteri térkép pontosan jelöli a kastélykertet. (blog: Furcsának találom, hogy a kripta teljesen máshová esett, vagy eshetett a kápolnától.)

A térképen jelölt kastélykert javarészén jelenleg akácos található. Bementem ugyan a fák közé, de ott csak legelő birkákkal találkoztam. (Van olyan feltevés és említés is, mely szerint a kriptát kifosztották és a csontokat szétszórták. Illetve azt hiszem, most így utólag az egyik régi térkép alapján talán lehet rá következtetni, talán hol lehetett a kripta.)

Az egykori kastélykert napjainkban:

dji_0291_2.JPG

Rögtönzött helyszínvázlat a majorról az 1881-es kataszteri térkép alapján, a kastélykerttel és az egykori kiskastélynak tartott épülettel - jelenleg a major területe erdősítve van:

kata_1963.jpg

Képekkel szemléltetve (a hársfákról később lesz szó):

elm_1.jpg

Az elpusztult major nyomai a fák között:

20221203_151101.jpg

A Mitsky-major tájékán állhatott valamikor Dánszentmiklós község Szent Miklós nevére szentelt Árpád-kori temploma is:

"A község névadóját az oklevelek Dán, Daan, Danzenthmiklós, Dánosegyháza, Dános és Felsődános néven említik annak bizonyságául, hogy itt egyház épült egykoron Szent Miklós népszerű szent tiszteletére. Ez az Árpád-kori templom cintermével és lakóházaival a Mitsky major tájékán állhatott." (2)

(blog: Abban az esetben, ha a középkori templomrom közvetlenül a major területén lehetett, akkor azt elsősorban a megmaradt romépületnél keresném. Az épület mellett háromszögelési pont található, illetve közvetlenül az épület mögötti rész be van "horpadva", mintha mesterséges lenne a domb kialakítása. De persze ez csak egy amatőr feltételezés.)

A Micsky hársak (vagy Mitsky hársak)

A Micsky-hársak több, mint száz évesek.

A hársfák a régi major területének közepén - a takarásukban a romépület, ami nem látszik, illetve a régi kastélykert a kép bal felében:

dji_0357_1.JPG

A hársak egy kora este:

20221119_154606.jpg

A Micsky hársak az Év Fája Verseny-ben 2022-ben különdíjat nyertek:

f1b.jpg

Az 1881-es kataszteri térképen a hársak helyén az alábbi jelölés látható - a kiskastély bejárata előtt - talán díszkert lehetett abban az időben ezen a helyen:

1881_h.jpg

A hársfák melletti romos épületben a Mitsky család leszármazottja lakott, akivel kapcsolatban a következőket lehet olvasni az egyik közösségi weboldal 2020-ban tett bejegyzésében:

"...Egy idős bácsi élt itt néhány éve, ám félve attól hogy a fejére dőlnek a falak, költöznie kellett, így a Hársak védelem nélkül maradtak. A bácsi a Micsky család egyik utolsó leszármazottja. Alkoholista, magára hagyatott öreg úr. 2019 októberén gyerekek támadták meg ezt a bácsit. Eltörték a butykosát, fellökték és hátulról leköpték. Egy hónappal később a Hársak legszebb példányát fatolvajok félbehasították..." (3)

(Ez a férfi - akinek adatok szerint az édesanyja, Kismányai Mitsky Erzsébet Julianna (Mitsky Sándor és Bajáry Mária leánya volt- 2020. augusztus 31-én elhunyt. Születésének ideje szintén augusztus 31-én volt, 1953-ban.)

Azóta a hársak törődést és helyi védelmet kaptak, valamint 2022-ben az Év Fája Verseny különdíját. 

A hársak melletti tisztáson pihenőhely van alakítva:

20221119_154756.jpg

A Dánszentmiklósért Egyesület így ír a hársakról és mellettük álló épületről:

"A dánosi öreg hársak, nyolc nagylevelű hárs, több mint száz éve élnek itt Dánszentmiklóson. Az 1848-as forradalom éveiben gazdatiszti épület állt alattuk, ahol a Gayhoffer család fogadta tanítóul Petőfi Sándor testvér bátyját. Itt találkozott Gayhoffer Antónia és Petőfi István. Tragikusan rövid szerelmük története itt vette kezdetét. A család vagyona elkopott a társasági mulatságok költségein, a birtokot eladták a harcokban sérült, egykori honvédtisztnek Micsky Sándornak, aki az ország közepén elterülő pusztákon gazdálkodott a béke napjaiban. A Mitsky-k nagy magyar nemesi család az 1700-as évektől nyomon követhető dánosi águk." (4)

A Gayhoffer név mint Gailhoffer a második katonai felmérés térképén (1819-1869) a major mellett, valamint Mitsky Sándor neve a térképen mint Micki Sándor feltüntetve - a major területén akkoriban kis szőlőkert is volt (rózsaszín csík).

A kápolna ezen a térképen még nem szerepel - és szerintem a "Micki Sándor" neve mellett balra lévő kis piros téglalap talán az akkori lakóházát jelölheti - utólag érdemes lenne ezzel az épülettel (helyével) foglalkozni:

2_kat_felm_23.jpg

A Mitsky-hársak árnyékában lévő épületrom:

dji_0276_1.JPG

Mitsky-iskola

"A majortól északra volt. Ez volt Dános első iskolája. Napjainkra megszűnt." (1)

Az iskolát feltünteti az 1941-es katonai térkép - a kép felső részében lévő felső iskoláról van szó:

1941_kat_felm_1.jpg

Közvetlenül nem mentem oda megnézni, de az iskola épülete még állhat, ahol a jelek szerint most laknak. Ha a feltételezésem helytálló, akkor Dánszentmiklós első iskolájának épülete (ha átépítve is) még most is áll.

Erre az épületre gondolok, le kellene ellenőrizni. Ha valóban áll a régi iskola épülete és laknak is benne, újságírónak jó téma lehet. De hogy ezen a helyen, illetve telken állt az iskola, abban biztos vagyok:

g2_1.jpg

További adatok a Mitsky majorral összefüggésben (Hídvégi leírásai közül, Veszteg János dánszentmiklósi lakos, agronómus és helytörténész elmondásai alapján):

Iskolasarok: "Itt fordulnak be a Dózsa György útról a Mitsky-iskolába. (Veszteg János)" (1)

Mitsky-szőlő: "A Mitskymajortól nyugatra, a kastélykerttől a Dózsa György úttal és az északnak kanyarodó Nyáregyházi úttal határosán. (Veszteg János)" (1) // blog: a 2.kat.femérés térképe is jelöl kis szőlőskertet, közvetlenül a majornál, a kastélykert mellett

Mitskytelep: "Dános egy régi lakott része. Az ide építkezők akkora házhelyet kaptak, amekkora területet megforgattak szőlő alá Mitskynek. A telepesek nem sajnálták magukat, jókora homokot készítettek elő az uraságnak, ezért vannak itt a legnagyobb fundusok. (Veszteg János)" (1)

Dánszentmiklós 1970-ben vált Önálló közigazgatássá 5801 hektár kiterjedésben, 2585 lakosával. A Mitsky-major Dánszentmiklós 9. határrésze (volt).

Érdekes módon a harmadik katonai felmérés térképén (1869-1887) a Mitsky-majortól É-ra, a Nyáregyházi út mentén is rá lehet Mitsky Sándor nevére bukkanni - azon a helyen most semmi sincsen (majd később pótolok ide egy képet, ha arra járok):

3_kat_nagy.jpg

Részlet a Pest Megyei Hírlap, 1981. júliusi számából (Hídvégi):

"Galgóczy, neves monográfus írja 1887-ben: „Dánszentmiklós 6566 k. hold kiterjedésű, nagy puszta. Sok homokos buckáját 1835-től befásították, így a homok nem terjed tovább. Széles laposain jó fekete homokföldek és sűrű talapok váltakoznak. Néhány nagyobb major van itt és számos apró tanya. Ezen a pusztán 817 ember él. Iskolájuk is van.”
Dános közigazgatásilag Albertihez tartozott 1920-ig. 1970-ben 2585 volt a lakosainak száma."

Dánszentmiklós község egy párás és borús napon a Mitsky-major felől fényképezve:

dji_0278_1.JPG

Illetve még azon gondolkoztam, hogy a Mitsky hársfák száma és elültetésük ideje nem hozható e kapcsolatba a Mitsky család egyes tagjaival (pl. gyermekek születési ideje, egyéb események...stb.).

2022.12.24.

B.

További fényképek, egyéb:

ifj. Micsky Sándor - mint dánszentmiklósi földbirtokos - aláírása egy közjegyzői okiraton 1880-ban - a nevét Cs-betűvel írta alá, de az okiratban mint Mitsky szerepel:

("...Tóth Lajos úr mint nevezett kiskorú lánya természetes és törvényes képviselője, ezennel kötelezi magát arra, miszerint többször nevezett leányával, az egybekelés után és pedig az alábbi pontban érintett vagyonátruházási szerződés megkötése alkalmával, a most meg vőlegény ifjabb Mitsky Sándor úr nevéhez (1000) egyezer darab aranyat fizet hozományul s bocsát a vőlegény rendelkezésére..." stb. - Róza kisasszony és ifj. Mitsky Sándor között kötendő házasság kapcsán)

alairas.jpg

Mitsky Alexandra neve (13 éves korában) az Evangélikus Leánygimnázium, Budapest 1928 évi osztálynévsorában:

evangelikus_leanygimnazium_budapest_1928.jpg

Mitsky Erzsébet neve (24 éves) az osztálynévsorban, Evangélikus Leánygimnázium, Budapest 1929:

1929.jpg

Mitsky István neve és érdemjegyei - Református Főgimnázium, Nagykőrös 1907:

reformatus_fogimnazium_nagykoros_1907.jpg

A régi kápolna helye műholdképen is kivehető:

google_1_1.jpg

A kápolna betemetett maradványai napjainkban:

20221203_151656.jpg

Mélyedés a kápolna romjainak egyik sarkában (talán a kripta egykori bejárata?):

20221203_151918.jpg

1974 - katonai légifotón a kápolna környezete - semmi sem látszik már a kápolnából:

1974_2.jpg

A Mitsky hársak - fényképezésre szinte alkalmatlan időkben jártam a helyszínen, de így is szépek:

dji_0297.JPG

dji_0349.JPG

20221119_154620.jpg

A hársfák melletti romépület, ahol egykor még vidám mulatságok is folytak:

20221119_153223.jpg

dji_0351_1.JPG

20221203_153129.jpg

Források:

(1) Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II.

(2) Hidvégi Lajos: Regélő falvak

(3) Az Év Fája - f.book oldal

(4) danszentmiklósért egyesület

(5) Pest Megyei Hírlap, 1981. júliusi száma, részlet Hídvégi Lajos cikkéből

Katonai légifotók: fentrol.hu

Katonai térképek: mapire

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr1618007210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.12.28. 09:05:58

Az a valami, amiről félreseperted a leveleket szerintem kéményalap lehetett.
Bár a falakhoz való geometriáját nem tudom innen összevetni.

l.balays 2022.12.28. 21:44:37

@gigabursch:
nem vagyok benne biztos
nem volt egysíkú és voltak benne megtörések, ez egy hatalmas kőtömb féleség volt
van róla még képem, de ez akár a kápolnához is tartozhatott, olyan kegytartó félének gondoltam volna
küldjek át róla képet?

gigabursch 2022.12.28. 23:57:15

@l.balays:
Elég, ha csak a bejegyzést bővíted.

Lobo Marunga 2023.01.02. 09:39:31

@gigabursch: A díszítése követ imitál, és ha jól látom, le van dőlve. Valami szobor vagy feszület alapja lehet, a négyszögletes rész egy feliratos tábla helye.

Lobo Marunga 2023.01.02. 09:41:12

Megmozgatott a bélyeges tégla is, és találtam egy remek oldalt, ahol rá lehet ezekre keresni. Engem ez alapján leginkább Obermayer Lajos Szolnokon készült téglájára emlékeztet. pecsetestegla.hu/kereses.php#kereses

l.balays 2023.01.02. 16:24:33

@Lobo Marunga:
a kéményalapot én is elvetném
szintén valami táblás kőlapra gondolnék

l.balays 2023.01.02. 16:31:34

@Lobo Marunga:
pecsétes tégla..
Javasolnám elolvasni neked a következő két régebbi bejegyzéseket, ezeket ma már másképp állítanám össze..

Az egyik a Blaskovits major pecsétes téglái
Innen rengeteg érdekes, különleges jelzéssel ellátott pecsétes téglát vittek el külső beérkező információ szerint, egyes innen származó téglák Nagykátán vagy Pándon is vannak beépítve épületbe.
link: balays.blog.hu/2021/04/20/blaskovits_major_3_resz

A másik szintén ez a major, az első része, ahol templomrom is van a régi iskola romjai mellett, ha esetleg nem olvastad, akkor a link hozzá:
balays.blog.hu/2021/02/01/letunt_helyek_nyoman_1_a_major_-

Téglákkal kapcsolatos bejegyzés is lesz két három hónapon belül majd, ahogy tudok haladni.
Monogrammos, vagy feliratos téglával sok helyen találkoztam, lehet találkozni, már engem is érdekelnek.
süti beállítások módosítása