Templomrom a Kopasz-hegy keleti lábánál** Mindszentkálla (Kisfalud)
2022. szeptember 17. írta: l.balays

Templomrom a Kopasz-hegy keleti lábánál** Mindszentkálla (Kisfalud)

Balaton-felvidék, Káli-medence, Mindszentkálla

A mai Mindszentkálla település területén a régi időkben három falu állhatott: Mindszent, Kálla és Kisfalud. 

A Garanya-tetőn lévő középkori templom romjai feltételezések szerint a régi Kisfalud település templomának romjai lehetnek.

1548-ban a Balaton északi vidékét végigdúló török hadjárat Kisfaludot is elpusztította, de a falu később újratelepült.

"A falu feletti Garanya-hegyen álló, Árpád-kori és XV. században bővített templom romja feltételesen azonosítható Mindszentkálla egyházával, de a faluval egyesített középkori Kisfalud temploma is lehetett. " (1)

A templomrom felülnézetből:

dji_0527.JPG

Kisfalud település az első katonai felmérés térképén (1782-1785) - (a térképen a település közelében feltüntetett "Rud" -vagyis Rudera- nem ez a rom):

kep_2022-09-15_231540722.png

Bár a templomrom múltja feledésbe merült, Kisfaludi templomromként él a köztudatban.

Mindszentkálla község napjainkban jelenlegi templomával és a tisztáson a templomrommal (a távolban látszik egy kevés a Balatonból is):

dji_0513_1.JPG

Egyéb leírás a helyet- ahol a templomrom áll - Mátyás-dombnak nevezi:

"Kisfaludi templomrom, a falutól nyugatra, a Mátyás-domb lejtőjén. Keletelt, egyhajós, a román kori hajóval azonos hosszúságú, sokszögzáródású és támpilléres, gótikus szentéllyel. Szentélyének déli fala és a diadalív pillércsonkjai állnak csak belőle, a többi fala leomlott. Építésének korára alaprajzi formájából következtethetünk mert írott adat nem ismert róla." (2)

20220906_113549.jpg

A templom romjai a Kopasz-hegy aljában a Garanya-tetőn, körülötte minden bizonnyal temető is volt:

20220906_113356.jpg

A Kisfaludi templomrom és Mindszentkálla 1829-ben épült temploma (feltételezés szerint a jelenlegi templomban található kő keresztelőmedence és szenteltvíztartó a Kisfaludi templom romjaiból is származhat):

dji_0530.JPG

További két kép a templomromról:

dji_0554.JPG

dji_0544.JPG

A templomromnál lévő tájékoztató tábla adataiból:

20220906_113519.jpg

Valószínűsíthető, hogy Mindszentkálla jelenlegi templomában is lehetnek olyan maradványok, amik a templomromból kerülhettek oda, illetve annak köveit a mostani templomba is beépíthették:

"A falunak nevet adó, Kál-völgyi Mindenszentek temploma 1277-ben már állt, a 14. századtól esperesi székhely. 1548-ban elpusztult, 1550-ben elhagyott plébánia.

A mai templomban őrzött román kori keresztelőmedence és egy középkori szenteltvíztartó nyomán feltételezhető, hogy az Árpád-kori egyház falai az 1829-ben épült templom falaiban rejlenek." (2)

A jelenlegi templom a romok hátterében:

dji_0542_1.JPG

És hogy ne csak a templomromról essen szó....

Régi temető a templomrom közelében?

Magyarország második katonai felmérésének térképe (1819-1869) már nem csak Kisfaludot, hanem Mindszentkállát is feltünteti.

A térképet jobban megnézve  észrevehető, hogy a templomrom közelében alig kivehetően az egy régi temetőt ábrázolhat - négyzet alakzatban egy kereszt jelöléssel (a templomromot ez a térkép sem tünteti fel):

2_kat_felm_20.jpg

A térképen feltüntetett régi - vélt - temető valahol itt lehetett:

dji_0535b.JPG

Ezt a régi temetőt(?) feltünteti a kataszteri térkép is 1858-ban:

kata_1858b.jpg

Erről - a térképen utólag észrevett - temetőről leírásokat nem találtam. Talán Kisfalud régi temetője lehetett? Mindszentkálla jelenlegi temetője a templomromtól légvonalban is 400 méterre található, a régi térképeken feltüntetett temető pedig kb. 60 méterre van a romoktól. 

Kora Árpád-kori sírok a régi homokbányában

Kuzsinszky, 1920:

Mindszentkálla külterületén a község régi homokbányájában 1903-ban Sági János 49 sírt ásott ki, a többi sírt már előbb széthányták, amikor a homokot hordták.

(A sírokból több minden előkerült, karikagyűrűk, fülbevalók, hajkarkák, karkötő, gyemekfülbevalók, vaskések...stb.)

"...Négy ujjcsonton még rajta vannak az ujjakra felhúzott gyűrűk, három ujj-csonton dupla karikagyűrűk rossz ezüstből, egyszerű sima felülettel, a negyediken az egyik gyűrűt gyöngysor díszíti, a másik egy lemezes karika, melynek végei egymásfölé érnek..." (3)

Három ujjcsont a négy közül, rajtuk rossz ezüsből készült karikagyűrűkkel Mindszentkálláról, a kiásott sírokból::

ujjak.jpg

- kép forrása: Dr. Kuzsinszky Bálint: A Balaton környékének archeológiája - 

Mindszentkálla külterületi határrésze, ahol a régi homokbánya volt valamikor és ahol 1903-ban Sági János 49 sírt tárt fel - később itt további feltárások is történtek - most túraútvonal halad át a területen:

dji_0515.JPG

Sági Jánosra a bejegyzések általában csak hivatkoznak, amikor Mindszentkállánál a sírok kiásását említik.. 

De ki volt az említett Sági János? 

Sági János (1874-1938; író, néprajzi író, néprajzi gyűjtő, lapszerkesztő, telekkönyvi szakértő, 1902-től a Balatoni Múzeum Egyesület néprajzi osztályának vezetője - régi nevén 1900-ig Stegmüller János

1898-ban Keszthelyen megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, amelynek munkájába kapcsolódott be Sági János, aki Csák Árpáddal 1899-ben gyalog megkerülték és körüljárták a Balatont, hogy lássák, hol találhatók régiségek és lehetőség szerint - ha van rá mód - gyűjtsenek valamit. 

A néprajzi gyűjtés és kutató munka mellett régészettel is foglalkozott, valamint ő írta meg az első részletes balatoni útikalauzt.

Zárókép - Mindszentkálla és környéke:

dji_0506b.JPG

Videó:

2022.09.16.

B.

További képek

A templomrom és környéke felülnézeti képen:

dji_0520.JPG

A Kopasz-hegy templomrom felőli lejtője:

dji_0516_1.JPG

A harmadik katonai felmérés térképe (1869-1887) "L" alakban jelöli a templomromot és egy négyzet alakú területen belül kereszttel tünteti fel a közelében lévő, a bejegyzésben említett régi temetőt:

3_katonai_felmeres.jpg

Kataszteri térkép (1858) és google:

1858_vetitett.jpg

Katonai légifotó 1975:

19792.jpg

1985:

1985_4.jpg

Források:

(1) Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében

(2)  Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei

(3) Kuzsinszky Bálint: A Balaton környékének archeológiája

régi térképek: mapire

katonai légifotók: fentrol.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr2617932471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lobo Marunga 2022.09.21. 16:09:07

Szerintem a kissé költőire sikeredett leírás úgy érti, hogy középkori falak rejlenek a mostani templomban, hogy a középkori templom köveiből épült. A környék más romjaihoz képest kevés is van belőle, és közel van a mostani templomhoz, tehát ez elég valószínű. Három középkori falu nem feltételez három templomot. Még a suliban megtanultuk: 10 falunak kellett építenie egyet. Persze ez csak egy időben volt így, és azt sem jelenti, hogy ne építhetett volna akár 10 falu 10 templomot is, de annyi biztos belőle, hogy a 3 falu nem jelent automatikusan 3 templomot.

l.balays 2022.09.21. 16:21:28

@Lobo Marunga:
Igazad van. Mivel ezeket éjjel irkalom általában, ezért ezt elértettem. Majd egyik nap kijavitom.
Egyébként felénk kb 3 kilometerenkent volt egy kozepkori templomos hely. Egyszer majd térképen össze is kötöm őket és megnézem a távolságokat.
Szentbékkálla körül is van jó néhány középkori templomrom a közelben. Jók ezek a balatoni romok. És valóban máshol is sok esetben beépítették az új templomba a régi köveit, vagy raepitettek.
Köszi egyébként az észrevételt.

Lobo Marunga 2022.09.21. 16:56:09

@l.balays: Igen, sok van arra. 1/10-nél biztos több.

l.balays 2022.09.22. 09:51:12

@Lobo Marunga:
köszi a jelzést még egyszer, kijavítottam
süti beállítások módosítása