A Kiserdő
2023. június 11. írta: l.balays

A Kiserdő

A Kiserdő térképeken nem szerepel, kivéve azt az egyet, amely alapján beazonosítható, melyik erdőről is van szó.

Pest vármegye déli részének egyik szegletében, a régi, Vezseny felé vezető út mentén, ahol a régi időkben - ha jól tudom - még egy kisvasút is közlekedett.

A Kiserdő madártávlatból:

dji_0735_1.JPG

A Kiserdő azon a talán egyetlen térképen, amely feltünteti:

348382422_6206175266145470_2571096574821591243_n.jpg

A térképen jelölt helyen valóban - még napjainkban is - egy kisebb erdő található, nem véletlen az elnevezése a helynek.

És amiért alapvetően a bejegyzés készült, az a következő régi feljegyzés, amire még régebben, egy múlt századi helytörténeti "adattárban" akadtam:

hidvegib.jpg

És ennyi, semmi több. Az említett kiserdei, német katonasírokról semmilyen további adatot nem találtam.

Hogy exhumálták e valamikor az erdőben ezeket a világháborús katonasírokat, vagy sem, illetve milyen formában voltak jelen ezek a sírok az erdőben - melyek talán a harcok során itt, vagy a környéken elesett, rögtönzötten eltemetett katonák sírhelyei lehetnek amire gondolok - nem tudni.

Mint ahogy azt sem, érinthette e ezeket a sírokat annak a régebbi - mostanra már megszűnt - az erdőben lévő katonai objektumoknak a létesítése, melyeknek maradványai manapság is megtalálhatóak a fák között.

A valamikori lőszerraktár

A Kiserdő keleti szélén volt az a honvédségi lőszerraktár, amely feltehetőleg akkor szűnt meg, amikor a sorkatonaságot is megszüntették. A terep már nem katonai terület, a lőszerraktárhoz egykor tartozó épületeknek ma már csak romjai vannak:

dji_0737.JPG

Ezen az 1965-ben készült katonai légifotón a lőszerraktár területe ki van takarva:

1965_nagy.jpg

Az 1965-ben készült légifotó törzslapja - a területnél "Jászberény" felirattal, pedig a fénykép onnan kb. 45 km-re készült:

65t.jpg

Ellenben ezen a korábban, 1963-ban készült felvételen még nem takarták ki a területet:

1963_11.jpg

Őrtorony talapzatának romjai a távolban az erdő szélén (a kép középen lévő fa mellett):

img_20230601_150802.jpg

Amikor a Kiserdőnél tájékozódtam, egy fejkendős néni jött oda hozzám a közeli tanyából és érdeklődött, mit keresek. Kérdeztem tőle az erdőben felmerült világháborús katonai sírokról, de nem hallott róluk.

A néni - a legalább 20 percig tartó beszélgetésünk során - az alábbiakat mesélte a Kiserdővel kapcsolatban:

"Ennek az erdőnek a neve Kiserdő, mindig is így ismertem.

1972-ben kerültem ide a közeli tanyához, akkor ez a terület még katonai terület volt. Az erdő településhatár felőli részén lőszerraktár volt.

Akkoriban egyik éjjel a tanyán ugatott a kutya. Kimentem az udvarra, hát egy részeg katona mászkált fel-alá az udvaron. Italt akart kérni. Volt egy lámpám, azt fogtam, kimentem a dűlőútra, integettem a lámpával a lőszerraktár felé. Az őrök látták a fényt, odajöttek, mondtam nekik, mi a baj, fogták, elvitték a részeg katonát.

Amikor később megint találkoztam a katonákkal, mondták, nem kell félnem, a részeg katona aki éjjel bement a tanyámra, már nincs itt, elvitték innen. Hogy hova vitték, azt nem mondták.

Ha a dűlőúton megállt egy autó vagy valaki, akkor már jöttek is oda az őrök, megállni sem lehetett.

A lőszerraktár valamikor abban az időben szűnt itt meg, amikor a sorkatonaságot eltörölték...."

A régi katonai lőszerraktár nyomai műholdképen:

b_6.jpg

A katonai épületek megmaradt romjai napjainkban:

dji_0744.JPG

Az egykori lőtér (lődomb)

A Kiserdő nyugati részén régen lőtér volt, amiről én is tudtam.

Az előző beszélgetés a lőszerraktárnál nem ért véget...

"...A Kiserdő másik felén lőtér, vagy lődomb volt. A Kiserdőn áthaladó dűlőútról is vezetett be oda egy út, ami mellett oszlopokkal volt kijelölve hely a katonai autóknak.

Az erdő alatti kis tisztáson régen kukorica termett, a lőtérgondnok kukoricája, aki bent lakott az erdőben a lőtér melletti házban.

A dűlőúttól a lőtér felé a fák között volt egy hatalmas gödör, akár egy bombatölcsér, akkora, hogy még víz is volt az alján. Ez a mély gödör még most is ott lehet.

Az erdő régebben nagy fákból állt, ezeket a nagy fákat kivágták, a fák gyökereit fellazították, nagy bozótos nőtt helyette. A mostani erdő nem ültetett, hanem a kivágott nagy fák vadhajtásai, attól ilyen sűrű az erdő."

A dűlőútról a lőtér felé eső régi bejáratnál lévő romos épület, ami talán őrház lehetett valamikor:

img_20230601_151805.jpg

Az egykori lőtérre a város felől bevezető régi bejárat:

img_20230611_152240.jpg

A régi lőtér:

img_20230611_152540.jpg

Romos, elhagyatott épület a fák között:

img_20230611_152412.jpg

A Kiserdőn áthalad a két települést összekötő betonút, továbbá egy dűlőút szeli keresztül, ezek az utak már régebben is megvoltak.

A betonút északi oldalán lévő vékonyabb erdősáv még szintén a Kiserdőhöz tartozik.

Az erdő sűrű, mászkálni benne veszélyes is lehet. A lőszerraktár területét közelebbről nem néztem meg. A közeli tanyában több mint 50 éve lakó kendős néni, akivel beszélgettem, a világháborús sírokról nem hallott.

A Kiserdőben található világháborús sírhelyekről tett megjegyzés egy régebbi "helytörténeti adattár" jegyzetei között szerepel.

A Kiserdőben lévő nagy fákat régen kivágták, a kivágott fák vadhajtásaiból sűrű, bozótos jellegű erdő nőtt a területen.

Az erdő keleti részén lőszerraktár létesült, így ott sírokat már nem érdemes keresni.

Az erdő nyugati szélén lőtér volt, így az a terület is kizárható.

Átfogó kép a terület középső részéről - balra a régi lőtér a képen nem kivehető, középen keresztben a Kiserdőn átvezető dűlőút, a bal alsó sarokban lévő tisztáson az elbeszélés szerint a régi lőtérgondnok kukoricása volt valamikor:

dji_0735_2.JPG

Ami terület a katonai sírok vonatkozásában szóba jöhet, az a lőszerraktár és a lőtér közötti fás terület, vagy a betonút északi oldalán lévő vékony erdősáv.

Úgy gondolom, hogy a sírhelyek talán az erdőt átszelő dűlőút lőtér (lődomb) felé eső részén lehettek, vagy lehetnek még most is a fák gyökerei alatt, bár azon a részen is létesült néhány épület és volt bevezető út, villanypóznákat telepítettek...stb. (talán az az út, dűlőút közelében..)

Részemről biztos vagyok benne, ha esetleg már nincsenek is meg, valamikor elesett katonák sírjait rejtette a Kiserdő.

Amennyiben az erdőt nem csak kivágják valamikor, hanem esetleg a fák gyökereit is kiszedik és kifordítják, akkor előfordulhat, hogy világháborús katonasírok maradványai kerülhetnek a felszínre.

(Már amennyiben nem volt régebben valamiféle exhumálás, de ilyen információ jelen ideig nem áll rendelkezésre, illetve nem tudható.)

***És miután mindezzel már megvoltam és elkészült az összeállítás, utólag az alábbi leírást találtam, amit egyszerűen csak beillesztek ide a végére.

Ebből sok minden kiderül, többek között az is, hol is van a szóban forgó Kiserdő - leírás 1965-ből a Kiserdő vonatkozásában:

kiserdo_1965.jpg

2023.06.11.

B.

Szerintem amit érdemes lenne, felvenni és tartani a kapcsolatot az erdészettel, vagy a tulajdonossal és amennyiben valamikor fakitermelésre kerül sor, figyelemmel kísérni a területet.

A lőtérgondnok talán M.Pál lehetett (1985-ben Tanítóföldi lakos - a régi Tanítóföldek közvetlenül a Kiserdő alatt húzódnak.)

További adatok:

- A rendelkezésre álló adatok alapján a Kiserdőben 1944. novemberében román csapatok tartózkodtak.

Időközben beérkezett információk:

***Zsámberger Zoltán ceglédi lakos: (2023.06.13.)

"Kiserdőben katonasírokkal kapcsolatban hallottam egy már nem élő ismerősöm leírását. Ő azt mondta, hogy a Törteli úton a Kiserdő buszmegállónál balra a Szőkehalmi kúria bekötő útján jobboldalt az elején, ahol bokros, fás , ott vannak eltemetve katonák, gyerek korában meséltek neki erről."

***Német hadisírkutatók (2023.06.14.)

Blog: A mai napon telefonon ennek a helynek, valamint más helyszín kapcsán kapcsolatfelvételre került sor a német hadisír kutató szolgálattal. A területen a Kiserdőben valóban vannak német katonasírok, de jelenleg a terep a nagy erdő és a rengeteg szemét miatt kutatásra alkalmatlan. Nemrég voltak Cegléden valamelyik évben és ők is bejárták a területet. Ami a lényeg, több német világháborús katona sírja található az erdőben, ismeretlen helyen, ismeretlen katonák sírjai. 

***Kiegészítés (2023.06.17.) - újságcikk, Pest Megyei Hírlap 1991. - amely szerint fakeresztes német katonai temető volt a Kiserdőnél (ezek szerint talán az É-i részén, a betonút másik oldalán, a bekötőútnál, ami belőle 1965. körül megtaláltak..):

ke.jpg

***Kiegészítés: 2023.07.11.

Újházi György, Cegléd (forrás: Bognár Zolán: Téglákba vésett történelem. A ceglédi fogolytábor története és téglafalainak feliratai):

"Gyermekként a Törteli útról Szőkehalom felé vezető út mellett lakott. Magyar katonák gyakorlatoztak az út melletti erdőben, és futóárok ásása közben emberi csontokat találtak. Úgy mondták a környékbeliek, hogy oda hadifoglyokat temettek. Ez a hely a Szőkehalomra vezető út Cegléd felőli oldalán volt, az erdőben.*** Lejegyezte Jójárt György, 2015."

Blog: A ceglédi hadifogolytáborból is hoztak ki ezek szerint ide elhalálozott hadifoglyokat. (Szolnoki úti egykori huszárlaktanya) A térképen jelöltem az elbeszélő melyik területre utalhat. Időközben kimentem a Törteli út és a Szőkehalmi bekötőút kereszteződéséhez. A föld a fák között puha volt, süppedős volt. Máshol is jártam már elhagyott temetőben, hasonló volt itt is a talaj. Csak 2-3 percre néztem meg azt a helyet, amit bekarikáztam. Ez az a hely, ahol a Kiserdőnél előkerülhettek a 60-as években először katonasírok. (Az itt lévő tanya már nincs meg, de 1963 évi katonai légifotón még szerepel):

kiserdoeeeet.jpg

További képek, egyéb:

1965 - a lőszerraktártól északra, a betonút másik oldalán lévő erdősáv (Kiserdő ÉK - 1963-ban ezen a területen itt még erdő volt):

1965_vermes.jpg

Őrtorony talapzatának maradványa és egyéb épület a régi lőszerraktár DNY-i sarkán:

dji_0738_1.JPG

A dűlőút menti, lőtér felőli oldalon lévő omladozó, régi katonai épület a fák között:

img_20230601_151840_1.jpg

google_14.jpg

A terület 1963-ban készült katonai légifelvétel alapján, jelölésekkel kiegészítve:

1963_ngay.jpg

A régi kukoricaföld felett:

rajzolatok_65.jpg

Régi lőtér:

img_20230611_152626.jpg

img_20230611_152732.jpg

img_20230611_152917.jpg

img_20230611_152906.jpg

img_20230611_153150.jpg

img_20230611_153227.jpg

Vermestanya - a Kiserdő melletti közeli, ÉK-i tanyához - a tanya még most is megvan.

A Vermestanyánál - "A húszas években földforgatáskor magányos lovas sírt találtak." - blog: a húszas évek, 1920

A Kiserdő ÉK-i része:

dji_0743.JPG

348382422_6206175266145470_2571096574821591243_n.jpg

A Kiserdőn az 1800-as években (és előtte is) két út is keresztülhaladt:

2_14.jpg

Források:

fentrol.hu

google maps

Hídvégi: Pusztabokrok

Pataki Ferenc: Front a város körül

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr7418143764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Svindlis 2023.06.12. 20:35:07

Az ilyen háborús, vagy hadi eredetű területeknek 99%-ban az állam a tulajdonosa, ahogy ennek a területnek-erdőknek is, és a tápiószentmártoni lőszerraktáras-bombatölcséres erdőknek is. Visszafordítva. Ahol állami erdőfolt, vagy szigetszerű semmitmondó terület állami tulajdonban van, annak valami története kell legyen.

l.balays 2023.06.13. 09:51:26

@Svindlis:
Igen, én is néztem.
Jó meglátás. Az irsai és a szentmártoni vélt sírhelyeket beküldtem a napokban, kiváncsi vagyok, lesz e valamilyen visszajelzés.

Lobo Marunga 2023.06.13. 11:06:20

Ha valóban a katonai kórház temetkezett oda, akkor biztos, hogy több sír volt. Esetleg a kórház irányából indulva kerülhetnek még elő adatok. Az persze jó kérdés, hogy a kórházból, ami gondolom, valahol a városban volt, miért éppen ide hozták a halottakat. De ki tudja...

Svindlis 2023.06.13. 12:20:48

Nincs messze a kórház innen,4-5km, aszfaltozott úton nyílegyenesen bármikor megközelíthető a terület.

Más. Szerintem az idézett szöveg sokat sejtet. "a bekötőút szélesítésénél". Valamint a kiserdős feliratú régi térképen van egy kisebb négyzet is. Én a nevezett Törtel felé vezető úton úton balra , a lőszerraktártól cegléd felé levő útkereszteződésbe vélem a temető helyét. Googlemapson van ott egy kisebb 40*50m-es négyzetes erdőfolt is, rögtön a buszmegállónál.

l.balays 2023.06.14. 16:08:57

@Lobo Marunga:
német hadisir gondozók jelezték, hogy valóban vannak német katonai sírok a területen, de a terület a jelen formájában kutathatatlan, voltak már a helyszinen
többit később

l.balays 2023.06.14. 20:38:05

@Svindlis:
Azon a részen vannak és lehetnek a sírok amit mondtál, vagy amire én is tippeltem.
Viszont van infó, hogy a másik oldalon is voltak.
A végére odairtam az újabb infókat
süti beállítások módosítása