A "Pestis kápolna"
2021. március 21. írta: l.balays

A "Pestis kápolna"

Zsámbékon sokszor voltam már, a környéke is tele van érdekességekkel, látnivalókkal. Amikor Zsámbékon  jártam, mindig sok képet csináltam, rengeteg van belőlük. A poszt végén majd felsorolok két helyet, ahol már voltam és amikről már írtam bejegyzést, de még több is várat magára. Csak az időn…

Régi "zsidó temető" nyomai a Strázsahegy szélében - Monoron
2021. március 17. írta: l.balays

Régi "zsidó temető" nyomai a Strázsahegy szélében - Monoron

- letűnt helyek nyomán 9. -

Nemrég egyik blogomban említettem meg ezt a helyszínt, akkor kissé pontatlanul. Azóta kicsit jobban utánanéztem, egyrészt, hogy pontosítsak, másrészt mert érdekelt. Konkrétan csak erről a helyről fog szólni a bejegyzés, nem térek ki benne másra. Látványos sem lesz, de mindenképpen az elfeledett…

A "Török híd"
2021. március 15. írta: l.balays

A "Török híd"

- középkori fahíd helyébe épült kőhíd - Pánd határában

Mindenképpen érdemesnek gondolok erről a hídról egy rövid blogbejegyzést. Nem ide a hídhoz készültem, hanem csak itt mentem keresztül.  A hidat valaki jóval régebben említette nekem, meg is akartam keresni valamikor. Érdekes módon pont itt vezetett az utam és véletlenül rátaláltam a hídra, így már…

süti beállítások módosítása