Régi feljegyzések, térképek és elbeszélések alapján.
A ceglédi Kosárhegyen az Árpád-kori falu a Petrényi tanya földjén volt, vagy lehetett.
A Petrényi tanya és földje napjainkban - amennyiben sikeres a beazonosítás - ezen a helyen még most is tanya áll:
Kosárhegy
"A Kosár-hegy a XVIII. században nagy kiterjedésű volt, abból égették az uradalmi téglát.
Két évszázad kitermelése következtében eltűnt a halom, sőt tó keletkezett a helyén.
1846-ban a pusztát a vasút ketté vágta, ma már csak a vasúton túli részt mondjuk Kosár-hegynek.
A Kosár-hegy föltehetően a pásztorkodással függ össze, az alföldi kerek, fonott karámokat nevezik kosárnak.
(Földes László: Kosár, karám, ól. Etnographia, 1960. 449. old.).." (1)
A Kosárhegyet Cegléd 1937. év körüli térképe már csak a vasút feletti részen jelöli:
Az elpusztult középkori faluhely:
"...Az Árpád-kori falu a Petrényi tanya földjén volt.
A tulajdonos, Petrényi Mátyás (szül. 1873-ban) így emlékezett vissza:
"A Postadűlő 20-as számú föld az enyém.
1920-ban kubikoltunk, az ól körül hordtuk a földet, sok putrit kiástunk. Talán tíz-tizenöt is volt. Deréknyire volt a putri földje, le volt mind tapasztva tenyérnyi vastagon. Mindegyikbe 70-80 centi köralakú tűzhelyet találtunk vastagon tele pernyével.
Nem találtunk semmit, csak egy kis kaszakövet.
A fenőkő jelenleg az unokájánál van, Petrényi Ferenc iparitanuló iskolaigazgató-helyettesnél.
Nemcsak az ól mellett, hanem a tanya körül is találtunk putrikat, leginkább mélyebben voltak azok..." (1)
A szomszédos Bakos tanya földje pedig - az elmondás alapján - az 1920-as években embercsontokkal volt tele:
"...Abban az időben a szomszéd Bakos József - a tanyája mán nincs meg - a tallóról földet akart kubikolni a tanyájába, de nem lehetett, mert a talló tele volt embercsonttal.
Ez a hely az én tanyámtól százötven méterre lehetett. Falu volt valamikor..." (1)
A Petrényi és a Bakos tanya egymás mellett Cegléd térképén (tkp: 1937 körül ) - a tanyáktól délre és nyugatra vizenyős területtel -
"..A Postadűlő 20-as számú föld az enyém..." - a 20-as szám a Petrényi tanya mellett:
Homályos képrészlet egy régi képemről a - vélhetően - Petrényi tanyát a képen nyíllal jelöltem - a tanya alatt még mostanság is vizenyős a terület, a Bakos tanya pedig sehol sincsen már:
A régi Bakos tanya helyétől délre most is megáll a víz:
Feltételezés szerint az egykor itt található Árpád-kori település a tatárjárás során pusztulhatott el:
"... Cegléd-Petrényi tanya.
A Tápiószelére és Nagykátára vezető utak között az új 4. számú úttól délre, alacsonyan fekvő vizenyős rét (érmeder?) keleti partján kiemelkedő alacsony domb D-DK-i lejtőjén Árpád-kori edénytöredékek kerültek elő.
Hídvégi Lajos ugyanerről a területről szintén Árpád-kori anyagot gyűjtött.
Hídvégi Lajos anyaga és saját terepbejárási anyagunk a XII-XIII. századra keltezhető.
Ennek alapján feltehetjük, hogy az itt található település nagy valószínűség szerint a tatárjárás korában pusztult el..."
Forrás: Cegléd a magyar honfoglalás időszakában és az Árpád-korban (Benkő Zsuzsanna)
A térképek alapján is vizenyős, mocsaras volt a terület a későbbi tanyák körül - erre a helyre a második katonai felmérés térképe szintén vizenyőt jelöl:
1959. évi katonai légifotón a Petrényi tanya, alatta a Bakos tanya helyének nyomai:
A Petrényi tanyától délre eső terület (+Bakos tanya és földje) 2021-ben (google):
1881. évi térkép részlet - a Petrényi és Bakos tanya helyén már akkoriban is tanyák álltak - a két szomszédos tanya közti távolság pedig kb. 130 méter volt, hasonlóan, mint a régi elmondás alapján - (Bakos tanya közvetlenül a vízállás szélén)
Petrényi Mátyás (sz.1873):
"..Abban az időben a szomszéd Bakos József - a tanyája mán nincs meg - a tallóról földet akart kubikolni a tanyájába, de nem lehetett, mert a talló tele volt embercsonttal.
Ez a hely az én tanyámtól százötven méterre lehetett..."
1973. évi légifotón a Petrényi tanya, alatta a szomszédos Bakos tanya nyomai, talajfoltok...stb.:
Az Árpád-kori falu a fennmaradt adatok alapján a Petrényi tanya földjén volt, az attól délre, kb. 150 méterre lévő egykori Bakos tanya földjéről 1920-ban kubikolás során embercsontok tömkelege került elő.
Az egykor itt álló középkori falu pusztulását a tatárjárás idejére feltételezik.
Ennek alapján a Bakos tanya földjén vagy Árpád-kori temető, vagy pedig a tatárpusztítás áldozatainak csontjai kerülhettek elő.
Ezt pontosan nem tudni, mint ahogy azt sem, történt e ezen a területen bármikor is a fentiek vonatkozásában bármilyen jellegű intenzívebb régészeti kutatás.
Továbbá kérdésként az is felmerül, maradt e a valamikor itt található Árpád-kori falunak tárgyi emléke vagy hírmondója - a még most is meglévő Petrényi tanya földjén - akárcsak egy lukas rézpénz formájában is?
Erre azért kíváncsi lennék.
2024.08.28.
B.
További képek, térképek, egyéb:
Petrényi Mátyás (sz.1873):
"....Mán régebben vót, hatvankét esztendeje annak, hogy a feleségem tapasztotta a tanya vértelkit. Én hordtam a sarat.
Egyszer fönn vagyok a létrán, látom, a kukoricaföldön a lángot.
A kukorica még arasznyi se vót, jól látszott. Ott tisztíttatta valami magát.
Gondoltam, ott a kincs, másztam lefele gyorsan.
Ásót fogtam, de mire odaértem, kialudt a láng. Megástam a helyit, de nem találtam semmit...” (1)
Bakos Ferenc(?) földje a Kosárhegyen (későbbi Bakos József tanya helyén - tkp: Cegléd 1880) - a bekarikázott terület a csontok és az ÁK falu feltételezett és hozzávetőleges helye:
A környéken szinte már csak a Petrényi tanya földje ami úgymond érintetlen, annyi beruházás épült - szennyvíztisztító, vízmű, 4-es főút, szerviz út, napelempark...stb..stb.
A Petrényi tanya és a szóban forgó terület - viszonyítási pont a szennyvíztisztító objektuma (magaslati pont):
P - Petrényi tanya
B - Bakos tanya helye
M - térképeken magassági pont
A Bakos tanya alatti területen régi mocsár, vagy vízállás nyoma:
A távolban Cegléd a Petrényi tanya felől:
A Kosárhegy és környéke (tkp. Cegléd, 1881):
A Petrényi tanya (ÁK faluhely, putrik, stb.) és a Bakos tanya (1920-ban a tanya földjén kubikoláskor embercsontok) - (tkp. Cegléd 1937 körül):
Leírások (Hídvégi):
1959 - a Petrényi tanya és környéke - jobbra a Kernács telep, a telep alatt világháborús bombázás nyomai bombatölcsérekkel:
A Petrényi tanya és földje (2021 - google maps):
2023: