2026. máj 16.

Amire a térkép még emlékszik

írta: l.balays
Amire a térkép még emlékszik

Vannak helyek, elemek, amelyek eltűnnek a tájból.

A föld elsimítja őket, a szántás széthordja maradványaikat, elmozdítják őket, az idő pedig lassan a nevüket is elfelejti.

De a régi térképek néha még őrzik az emléküket...

Mikrotörténeti terepnapló

Az egyik környékbeli településnél érdekes térképjelre figyeltem fel 19. századi térképen, és mivel a közelben volt, egy rögtönzött kirándulás során próbáltam utána járni a titoknak.

Az 1880-as évekbeli térkép részletén egy különös, önálló jelölés látható az út mellett.

Az aláhúzott "Kő" felirat egy halványan körberajzolt területen belül helyezkedik el, közvetlenül az út szélén:

k1b.jpg

A felirat vélhetően nem véletlenül került ide.

A halvány kör és a „Kő” felirat nem az eredeti térkép része, hanem egy későbbi, kézírásos megjegyzés, amivel valaki utólag jelölhette meg ezt a helyet.

A fő dűlőút ma is megvan, az abból leágazó út viszont már megszűnt, azt mostanra beszántották.

Ennél az egykori csatlakozásnál van a térképjel, amit valamiért fontosnak tartottak feltüntetni.

Az azonosítást követően felkerestem a helyet, ami kint van a pusztában:

dji_0686_2.JPG

A térképen bekarikázott és "Kő" néven jelzett helyen már semminek nem volt nyoma.

De néha a semminek is van története...

Tanya ezen a helyen nem állt, csak ide jóval távolabb.

Találtam ugyan egy nagyobb követ, ami fehérlett a földön, de a térképjeltől kicsit távolabb volt:

img_20260514_165847.jpg

Találtam egy kisebbet is:

img_20260514_171307.jpg

Ezen kívül szórvány téglatörmelék is volt, stb., ami máshonnan is ide kerülhetett.

Ugyanez a terület egy másik korabeli térképen, amin viszont nem szerepel a „Kő” jelölés:

k2_3.jpg

Ezen a ponton kicsit megtörik az út és a határ:

dji_0692.JPG

Az egyik lehetőség, hogy ezen a helyen egykor valamilyen határkő állhatott.

Erre utalhat a később ceruzával odaírt „Kő” megjegyzés is, amelyet valaki utólag jelölt a térképen, valamint az apró térképjel, amely akár egy kisebb kőobjektumot is jelölhetett.

A térképjel még egyszer, eredetiben:

k1.jpg

A térképen feltüntetett fő dűlőút még ma is megvan:

dji_0694b.JPG

Hogy valóban határkövet jelölt-e ide a régi térkép, ma már nem lehet tudni, kivéve, ha a helytörténetben esetleg szerepel valahol, de ilyenre nem találtam elérhető adatokat.

Nem kizárt, hogy az itt álló objektumot időközben elmozdították, vagy egyszerűen eltűnt a földművelés során, de a hely a jelölés alapján nem volt jelentéktelen pont a határban.

Felmerülhet egykori határkő, vagy valamilyen határjelhez kapcsolódó út menti objektum, esetleg kisebb, ismeretlen romhely.

Az objektum jelölése közvetlenül az út mellett van, egykori útelágazásnál, a körberajzolás és a felirat egy kiemelt pontot jelöl, ami a terepen egy enyhén magasabban fekvő töréspont.

Továbbra is kérdés, mi lehetett itt hajdanán, miért jelölték a térképen ezt a pontot, és mikor, illetve hová tűnhetett az objektum.

260516

B.

A visszaúton talált akármilyen, magányos cserépdarab:

img_20260514_174625.jpg

Szólj hozzá