...Az öreg már jó előre kikészítette a sámlit a tornác alá, mintha csak sejtette volna, hogy ezen a nyirkos, esős estén sem marad egyedül. A falu népe lassan gyülekezett: kendők alól kilátszó, fáradt arcok, az esőtől fénylő csizmák csoszogtak a ház felé. Ők voltak azok, akik újra és újra visszajártak, mert tudták, amikor az öreg mesélni kezd, még az időjárás is elfelejti, mi dolga volna.

Az öreg összegörnyedve ült, hosszú, foltos kabátja szinte körbefolyt a széken, mintha azt is a múltból szőtték volna. Bütykös ujjai komótosan tömködték a pipát friss dohánnyal. Aztán felpillantott az érkezőkre, a szája sarkában az a jól ismert félmosoly bujkált, amely mindig elárulta: valami porlepte történet most mindjárt előbújik a feledésből.

- No, gyertek közelebb - mordult halkan, s hangja úgy hasította a csöndet, mint kés a vásznat. - Mára is van egy történet, amit nem jó egyedül őrizni.

A dohány illata összekeveredett az eső permetével, s a gyülekezők nesztelenül elcsendesedtek. Az öreg hátradőlt, felhúzta a gallérját, s amikor megszólalt, úgy tűnt, mintha mögötte a múlt lassan kinyílt volna, mint egy régi, nyikorgó kapu.

És az öreg belekezdett.

- A régi tó partján, ott, ahol a nád úgy susog, mintha elfelejtett imákat mormolna, áll egy különös kis domb. Nem magas, nem is büszke, inkább olyan, mint amit az idő maga is kerülni igyekszik. Ezt a dombot hívták Vörös-halomnak, vagy ahogy a régiek suttogták: Vérdombnak.

A régi térképen vörössel húzták köré a vonalakat, mintha figyelmeztetnék az arra tévedőt: eddig jöhetsz, de innen már ne tovább!

A halmot sosem emlegették fennhangon. Amikor szóba került, az emberek tekintete óvatosan elfordult, mintha maga a név is rossz emléket hordozna.

- Emlékszem, mikor nagyapám mesélte - folytatta az öreg -, hogy réges-régen, mikor a tó még nem ilyen vén pocsolya volt, hanem széles, tiszta vizű büszkeség, a partján élt egy furcsa nép. Nyomukból mára semmi nem maradt, csak nevek: a titkokkal teli Mák, s a hajdan virágzó Ersókhalom.

Azt beszélték, hogy a két hely között láthatatlan ösvény húzódott - olyasmi, amit csak azok pillanthattak meg, akiknek látniuk volt szabad.

Csakhogy a Vörös-halom nem az emberek keze munkája. Nem bizony...

A legenda szerint egyszer, egy különös éjszakán nőtt ki a földből, mint valami rossz gyom, amit hiába tépsz ki, annál makacsabban visszatér.

A hold azon az éjjelen vörösebben izzott, mint a frissen vágott rozsda. A tó vize felkavarodott, mintha odalentről valami nagy és hideg taszítaná felfelé. A közeli Mák halom őrei dobot vertek - azt a mély, tompa hangot, amelyet csak akkor ütöttek meg, ha valami közeledett.

És akkor meglátták.

Nem alakot. Nem embert.

Egy árnyat.

Feketét, sűrűt, az éjszakánál is feketébbet. Amerre elhaladt, a föld megperzselődött, a fű hamuvá vált, a levegő pedig úgy remegett, mintha maga is félne. Ahol pedig az árny megállt, ott reggelre egy domb nőtt ki a földből. A tetejét vörös por borította, mintha a föld vérzett volna.

Senki sem tudta, honnan jött, de azt mindenki tudta, miért. Valamit keresett. Valamit, amit az emberek túlzott kíváncsisággal már-már megérintettek.

Az árny nem hagyott kérdést maga után. Csak a halmot - mint figyelmeztetést.

Az öreg ekkor elhallgatott. Megtörölte a pipaszárat, majd lassan, komoran hozzátette:

- Ne menjetek közel ahhoz a dombhoz. Most már csak egy szelíd kis púpként üli meg a partot, de azért volt vörös, mert olyasmit őriz, ami nem embernek való. A titkok, amiket odalent rejt, nem viselik jól a kíváncsiságot.

A körülötte ülők lélegzete szinte egyszerre rebbent meg, amikor az öreg lehunyta a szemét, s még halkan utánadörmögte:

- Mert a halmok szeretik a csendet. És… némelyik vissza is beszél....

A Vörös-halom

A kicsiny dombot régi térkép - a többitől eltérően - vörös színnel jelöli, nem tudni miért:

A domb helyzetét a régi térkép alapján, majd a későbbiekben a helyszínen azonosítottam és remélhetően nem is tévedtem.

A különös, lapos kiemelkedés - amely feltehetően egy halom, vagy annak erősen elkopott maradványa - ma már szinte teljesen beleolvad a környező tájba. Csak az talál rá, aki kifejezetten és célirányosan keresi.

A helyszínen - bár nagyon enyhén - egy szélesen elterülő, alig kiemelkedő, szabályosnak tűnő domborulat észlelhető.  A kiemelkedés annyira csekély, hogy szinte beleolvad a területbe:

Talán ezen a másik képen jobban kivehető:

A halom maradványa csak annak válik feltűnővé, aki célzottan keresi, vagy ismeri a hely történeti hátterét. Legjobb tudomásom szerint régészetileg pedig nem tartják nyilván.

A régi térkép ismeretlen okból vörös színnel emeli ki ezt az apró dombot, ami már önmagában is érdekes.

Ez a fajta jelölés a régi térképeken ritka, és valamilyen okból figyelmeztető színként szolgálhatott.

De mivel:

• régi térkép kiemelten jelöli
• alakja szabályosnak tűnik
• a terepi elhelyezkedése kapcsán
• valamint mivel a környék történelmi és régészeti jelentősége számottevő,

ezért elképzelhető, hogy régészeti jelenségről lehet szó.

A domb maradványa ott van a képen - hozzáértő szemnek észre kell vennie:

A domb talán

• egy elkopott sírdomb
• vagy egy őrhalom
• vagy határhalom (határjel) maradványa,

de mindenképpen olyan terepi objektum, amely figyelmet érdemel.

Továbbá lényeges, hogy a dombot egykor víz ölelte körül.

És közben azt hiszem, meg is van a megfejtés, amivel éppen az előző percekben találkoztam - ide vonatkozó, 1700-as évekből származó térkép részlete - ami a domb titkainak egyik kulcsa lehet:

Az előző térkép a 13-as számmal jelöli a dombot, amihez a térkép a következőket írja latinul - a tó neve egyelőre maradjon titokban:

A latin szöveg hozzávetőleges fordítása:

Műholdképen:

A környék régészeti érdekességei közül kiemelkedik az a híres hun áldozati bronzüst, amelynek előkerülési helyét a tudományos világ a Czakó-halmon említi és tartja számon, annak ellenére, hogy arra valójában nincsen semmilyen pontos adat. Ezt a közelben előkerült bronzedényt jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.

A hun üst előkerülési helye egy 1876-ban Csetneki Jelenik Elek által Rómer Flórisnak - a magyar régészet atyjának - írt levele szerint :

A Mák-halom ezen bejegyzésben található kis dombtól (Vörös-halom) csak néhány száz méterre található, egymáshoz, valamint a hun üsthöz ugyan közük nemigen lehet, de az említett levél szerint a hun üst is egy - talán hasonló - környékbeli halmocskából kerülhetett elő.

Illetve érdemes azt is megemlíteni, hogy az egykor ide mindössze 300 méterre lévő Ersók-halmot a Nagykőrösi Állami Gazdaság 1968-ban elhordatta. (Balanyi Béla jegyzetei alapján)

Katonai légifotó a Vörös-halom vonatkozásában, a 90-es évekből (fentrol.hu adatbázis)::

Katonai légifelvétel a 60-as évekből (fentrol.hu adatbázis):

Jelenleg nem tudható, hogy az ismeretlen domb - aminek a térképi, vörös színnel történő jelölése végett a Vörös-halom elnevezést adtam - őriz-e bármiféle régészeti titkot.

De az az érzésem, hogy talán ha egyszer kibontják, vagy kutatás céljából megássák ezt a dombot, az akár még meglepetéseket is tartogathat.

Mivel a tájba olvadó kis halmok gyakran őriznek olyan múltbéli rétegeket, amelyek a felszínen már nem árulkodnak semmiről - de a föld mélyén még ott rejlik a történelem.

És mint időközben az újabb információ is képbe került:

- amennyiben jó a másodlagos térképi azonosítás is, akkor vélhetően a szóban forgó dombot további 18. századi térkép is jelöli, melyhez a térkép latinul tesz külön megjegyzést, aminek fordítása a következő:

A fentiek alapján a Vörös-halom mesterséges, emberkéz által emelt, ismeretlen halom maradványa lehet, aminek további titkait a mélyében kell, vagy lehet keresni.

251211

B.

A Vörös-halom feltételezett helye: