...A kályhában vidáman pattogott a tűz. A lángok táncoltak, árnyékokat vetettek a falra, s a kormos vasajtón át néha kiszökött egy-egy szikra, mintha csak hallatni akarná a hangját a törteli hideg éjben. Kint süvített a szél, az ablaküvegen jégvirágok nőttek, odabent pedig a meleg, a füst és a régiség szaga lassan betöltötte a szobát.

Így teltek a hosszú téli éjszakák, mikor a hó eltakarta az utakat, s csak a csillagok mutatták a világ irányát. Olyankor sokan oda gyűltek - asszony, gyermek, vándor, ki arra járt -, hogy hallgassák az öreg meséit. Ő a kályha mellé ült, pipájából lassan szállt a füst, s a hangja olyan mély volt, mint a föld maga.

- Nos hát... halljátok ezt a történetet - szólalt meg rekedten, s a hangjában benne volt a tél hidege, a múlt s a csönd egyaránt.

- Tudjátok - mondta halkan -, odakinn, a határban van egy kopott domb. Nem nagy, nem különös, de az idő nem feledte el. Ha a szél jó irányból fúj, mintha suttogna valamit. Aki hallja, azt mondja, megérzi a múlt leheletét. Mert a Mák Halmon még a csendnek is hangja van – csak tudni kell meghallani.

Egykor ez a domb nem állt így a puszta közepén. Víztükör ölelte körül, mocsár és nád, akár egy elfeledett szigetet. Ha köd szállt rá, az ember úgy érezte, a világ végére tévedt. Azt beszélték, csak egy keskeny ösvény vezetett oda - azt is inkább a gólyák ismerték, mikor tavasszal visszatértek a messzi földről.

A domb tetején apró templom állt. Fehér kövekből épült, egyszerű volt, de mikor a nap rásütött, úgy ragyogott, hogy még a nádas is elcsendesedett. Körülötte temető húzódott, ahol a falu népe pihent - ki öregen, ki ifjan, ahogy ősszel hull a falevél.

De egyszer eljött az idő, mikor idegenek jöttek a vidékre. Kard, tűz és füst jött a vízen át. Nem tudni már, kik voltak - tatár, kun vagy török -, mindegy is. A templom falai megrepedtek, a kövek lehulltak, s a domb csendje elnyelte mindazt, ami addig élt.

A falu népe eltűnt, mintha köddé vált volna. A házak helyét benőtte a nád, az ösvényt visszavette a víz, s csak a szél susogott néha a sás között...

Az öreg elhallgatott. Csak a tűz pattogott tovább, s az emberek, akik hallgatták, egy pillanatig úgy érezték, mintha a szél hozott volna valamit a messzeségből - egy halk, elmosódó sóhajt, a múlt hangját.

- De mielőtt minden elpusztult volna - folytatta lassan az öreg -, élt ott egy szótlan ember. Szegény volt, jámbor lélek. Minden egyes nap felment a templomhoz, s vitt valamit az oltár elé, egy marék búzát, egy szál virágot, vagy épp egy maroknyi mákot, amit maga termelt a kertjében.

Amikor az ellenség jött, s a templomot felgyújtották, ő nem futott el. Azt mondják, ott maradt a dombon és imádkozott a faluért, míg el nem nyelte a láng és a füst. Másnapra a templom helyén csak rom és hamu maradt - de a hamu közé a szél mákszemeket kevert, ki tudja, honnan...

Tavasszal, mikor a víz visszahúzódott, a domb oldalát sűrű mák virága borította. Vérpiros volt mind, akár az ember inge, amit utoljára láttak rajta. Azóta hívják azt a helyet Mák Halomnak.

A domb most is ott áll. Kopár már, csak gyér fű nő rajta, de él. És aki megtalálja, az tudja majd, hogy nem csak a szél ami szól a rét felett.

Mert amíg van, aki elmondja ezt a mesét, addig Mák Halom sem merül feledésbe...

A Mák Halom

Az egykori Mák Halom megkopott dombja napjainkban:

A Mák Halom ábrázolása 1800. évi térképen:

Az Öreg meséjének nyomán egy nyári napon magam is ellátogattam a Mák Halomhoz, amelynek helye - úgy gondolom - régi térképek alapján egyértelműen beazonosítható és megállapítható, annak ellenére, hogy más halmokkal néha összekeverik. Kevesen vannak, akik tudják a Mák domb valódi helyét. 

A Mák Halmot már régebben is keverték más halommal, sőt, nem is eggyel, de talán ez nem is baj. Kivéve abban az esetben, ha későbbi kutatások során a hely neve tévesen más helyre áttevődik. 

A szinte láthatatlan domb a magasból:

A Mák Halom egy mesterséges, ismeretlen korban kézzel emelt domb. 150 éve a domb alatt dél-keletre egy kisebb tanyaépület is állt. Az 1800-as évek második felében a Mák Halmot a környékbeli dombgyűrűk erődláncolatának egyik részelemének is tartották.

A dombon templomromot és az körül temetőt rejthet a föld mélye, ahol téglamaradványok, darázskő-darabok és embercsontok előkerüléséről szólnak régi leírások.

A Mák Halmon 1879-körül esetlegesen zajlott egy kezdetleges ásatás, vagy valamiféle kutatás az Országos Régészeti és Embertani Társulat részéről. De az sem kizárt, hogy már akkor is más halommal tévesztették össze a Mák-halmot.

Kövek a domb tetején - talán egy régi templom falának darabjai:

A darázskő, amely a környékbeli Árpád-kori templomok egyik építőeleme is volt:

A Mák Halmon 2010 körül roncsolásmentes vizsgálatot végeztek, melynek során megállapították, hogy a földben - többek között - egy 10 x 6 méteres objektum kirajzolódása tapasztalható, amelyek akár templom alapfalak is lehetnek.

(Vizsgálatot végzők: Katona Orsolya, Pásztor József, Dinnyés István, Dr. Sipos György, Dr. Páll Dávid Gergely, Dr. Mezősi Gábor, Dr. Erdei László, 2012) 

További kutatásokról, vagy feltárásról nincsenek adatok, vagy ha vannak is, azok nem nyilvánosak.

Ezen a helyen most egy rét van, tehát földműveléstől látszólag nem kell tartani, ami tovább roncsolná a megmaradt dombot.

A Mák Halom felülnézetből:

Régi térkép (19.sz.) és műholdkép összevetése:

Szemlélődés a halomnál:

A Mák Halom ma már alig látszik, a dombot a táj lassan kezdi visszafogadni. 

Hogy mit rejthet, csak sejteni lehet: talán romokat, sírokat, eltűnt korszakok nyomait.

Valaha a környék dombgyűrűinek láncolatához tartozott - vélték, s régi térképek is jelölték. 

Napjainkban azonban már csak a név és a csend őrzik a domb titkát.

(Az Öreg meséi - folytatása következik....)

251009

B.

További képek, kisvideó

Valaki által már összehordott kövek a domb tetején:

Homokba süppedt darázskő a dombnál - egyik a sok közül:

A Mák Halom felszíne:

A halom a levegőből:

Szabályosnak tűnő, ismeretlen mélyedés a dombnál:

Videó: