A jászkarajenői tanyavilág hajdani kenderáztatójának helye a régi Puszta-Kara határában, Felső Kara határrészen keresendő.
Az egykori áztató gödrök helyét 19. századi térkép mutatja, emléket állítva annak a régi paraszti világnak, amikor a kender feldolgozása mindennapos munka volt.
E mélyedésekben áztatták a kendert, hogy a rost kiszabaduljon a szárból, s abból vászon és kötél készüljön.
Ma már alig akad, aki tudná, hogy itt valaha ezen fontos munkálatok folytak, de a gödrök nyomai mégis őrzik a táj rejtett múltját.
A helyszín napjainkban:
- vajon jegyzi e a községi helytörténet ezt a helyet..?
A régi kenderáztató helyét 19. századi térkép jelöli Felső Kara határrészen (1880).
Meddig létezett itt a kenderáztató, nem tudni, későbbi térképek ebben a formában az áztatót már nem tüntetik fel:
A kenderáztatás vízfertőzéssel járt és egészségügyi problémákat is jelentett:
1893, Vízügyi Közlemények
"...A közegészségügy szempontjából fontosak a kendernek a vízfolyások ágyában való áztatását megtiltó vizrendőri intézkedések is.
Azon káros hatás ugyanis, melyet a kenderáztatás a víz megfertőzése által különösen a halászatra s ott, hol az állatok itatása az élővizi folyásokból történik, az állategészségügyre is gyakorolt, okot szolgáltatott arra, hogy a kenderáztatás mint a viz megfertőzésével járó ténykedésnek minősíttessék.
A vizrendőri felügyeletet gyakorló hatóságok ily értelemben az ellenőrzés szigorú foganatosítására utasítva is lettek.
Viszont azonban, nehogy ennek következtében az említett és nagy fontossággal bíró termelési ág hanyatlásnak induljon, egyúttal értesíttettek a hatóságok, hogy a mennyiben akár egyesek, akár községek mesterséges kenderáztatókat kívánnak létesíteni, azoknak tervezete általában az összes előmunkálatok részükre ingyen fognak elkészíttetni.
Több oly vidéken, hol a kendertermelés űzetik, ily berendezések létesítése által a közegészségügy követelményei a gazdasági érdekek sérelme nélkül okszerű megoldást is nyertek...."
Jászkarajenő régi kenderáztatójának helye és környéke távlati képen - az áztató melletti régi tanyák mostanra már nem léteznek:
A falvakban a káros hatásai miatt a település szélén, vagy attól távol alakították ki az áztatókat - a kenderáztatás fáradtságos és egészségtelen munka volt, melyet általában a szegényebbek végeztek:
A kender feldolgozása a paraszti gazdálkodásban fontos és sok munkát igénylő folyamat volt.
A szárakat nyár végén, ősz elején vágták le, majd kévékbe kötötték. Az így előkészített kender kévéit először áztatni kellett, hogy a rostok elváljanak a fás résztől. Az áztatást sekély tavacskákban, mesterségesen ásott gödrökben vagy lassú folyású vizekben, például patakokban, csatornákban, esetenként tópartokon végezték. Ezeket a helyeket kenderáztató gödröknek nevezték. A kévéket a vízbe rakták és hogy ne lebegjenek a felszínen, kövekkel, földdel vagy rácsszerkezettel lesúlyozták.
Az áztatás időtartama általában egy-három hét volt, amelyet főként a víz hőmérséklete befolyásolt: melegebb vízben gyorsabban lezajlott a folyamat. A vízben élő mikroorganizmusok bontották le a pektint és más kötőanyagokat, amelyek a rostokat a szár fás részéhez rögzítették.
A rothadási folyamatok miatt az áztatóvíz erősen bebüdösödött, poshadt szagú lett és gyakran elszíneződött. A szennyezett víz nemcsak kellemetlen szagot árasztott, hanem a halakat is elriasztotta, sőt, sokszor el is pusztította. Éppen ezért a falvakban többnyire a település szélén alakították ki a kenderáztató gödröket.
Amikor a rostok kellően fellazultak, a kévéket kivették a vízből, majd napos helyen kiszárították. Ezután következett a tilolás, amikor a szárak fás részeit leverték, majd a gerebenezés, amely során a rostokat kifésülték. A folyamat végére szép, egyenletes, fonásra alkalmas kenderszálakat kaptak.
A kenderrost a paraszti gazdaság egyik alapvető nyersanyaga volt. Széles körben használták: köteleket, zsineget, vásznat, ponyvát és ruhát készítettek belőle. Bár a kender feldolgozása nélkülözhetetlen volt, a munkát nehéznek és kellemetlennek tartották, főként a szag és a szennyeződés miatt.
Sokszor a fiatalabbak vagy a szegényebb családok vállalták ezt a munkát, amely egyszerre volt fáradságos és egészségtelen.
Kenderáztatás Vasadon, 1977-ben:
Kenderáztatás a mocsárban - Vasad - K.L. felv. 1977.
Kép forrása: Kováts Lajos: Az Érmellék madarai, különös tekintettel az Ér mocsarai lecsapolásának ökológiai következményeire
Jászkarajenő határában, Felső Kara határrészen található egykori kenderáztató gödrök felszíni nyomai légifelvételen:
- a szabályos, téglalap alakú foltok és vonalrajzolatok az 1880. évi térképen is jelölt, vagy már későbbi áztatóhelyek maradványai lehetnek, amelyek a 19. századi kenderfeldolgozás emlékét is őrzik:
Talán a régi Felső Karán is hasonlóan zajlott a kenderáztatás, mint az alábbi képen:
Kenderáztatás (Hódmezővásárhely, Csongrád m.)
- Kép forrása: Magyar néprajzi lexikon - Szolnoky Lajos: Magyar kenderáztatási módok (Népr. Ért., 1958)
Jászkarajenő (Felső Kara):
Volt ahol a kenderáztatásra használt vízben még fürödtek is:
- Nyírvidék, 1923 augusztusi számának egyik írásából (részlet):
Kora este a karai kenderáztatónál:
Természetesen majdnem minden településnek megvolt a maga kenderáztató helye, vagy helyei. Csak nem mindenhol tudják, hogy volt, továbbá sokszor azt sem, hol volt, mivel mostanra már feledésbe merült. A helytörténet sem minden esetben tartja őket számon. Továbbá jó kirándulóhely is lehet, főleg ha szép helyen van.
Szép idő esetén akár helyi, iskolai kirándulás során, történelem óra keretében is felkereshető egy ilyen helyszín.
A Jászkarajenő határában lévő régi kenderáztató ma már csendesen pihen, de a hely továbbra is őrzi azokat a történeteket, amelyeket a múlt emberei hagytak benne.
250902
B.
További képek:
Hozzávetőleges összehasonlító kép 1963. évi légifelvétel összevetésével (fentrol.hu):
1921 - vízbefulladás a mándoki kenderáztatónál (Nyírvidék, 1921):
