Az "Ördögallya"
2022. január 25. írta: l.balays

Az "Ördögallya"

- Ördög völgy, Ceglédbercel észak -

Ezt a helyet világháborús kutatóknak, vagy hasonló témában érdeklődőknek ajánlom. 

Egy telefonbeszélgetést követően mentünk el ide kollégámmal, akivel régen együtt dolgoztunk. A helyet az elnevezéséről és régi térképekről már ismertem, de mivel további újabb érdekességek merültek fel a vonatkozásában, ezért fogtuk magunkat és kimentünk megnézni.

Régi elbeszélések és egyéb emlékek alapján régen világháborús bunkerek lehettek ezen a helyen, amelyek bejáratait később betemették, de a bunkerek és folyosói talán még mindig ott húzódhatnak a föld alatt...

Így volt e, vagy sem, megpróbáltunk utánajárni, illetve kollégám gyerekkori emlékei alapján megmutatta, hol voltak azok a bejáratokhoz hasonló helyek, amik akár a bunkerek bejáratai is lehettek.

A völgy Ceglédbercel északi részén található, a helyi szájhagyomány Ördögaljának, vagy Ördög völgyének nevezi:

dji_0368b.JPG

A helynek a régi térképeken több elnevezése és variációja fellelhető, mint pl. Eördög Agy (1750), Eördög Agyi völgy (1771), Ördög Állya (1785), Ördög Ája (1785), Ördögallja (1842) - (a régi térképeket később beemelem).

(Ördögalja utca egyébként legközelebb Cegléden található.)

Leírások nem nagyon vannak erről a helyről, mindössze egyet sikerült találnom, amin belül három alkalommal említik:

"ÖRDÖGALJA, Ceglédbercel

"Ördögallya szántóföldek egy meglehetősen meredek völgyön keresztül, és mivel a szántás az egyik oldalon le, a másikon föl, ami állatnál, embernél nagy erőfeszítést kíván.” (Pesty)."

"Az Ördögalja nevű dűlő 31 k. hold agyagos és hegyen fekszik (Galgóczy 1877)" (1)

- 1754: Ördögágya (Tanúvallomások, Irsa).  - Hogy ezeket a tanúvallomásokat hol kellene keresni, azt nem tudom.

A terület régen Ceglédhez tartozott, az 1750-es Czegléd térképen "Vallis Eördög-Agy"-ként van feltüntetve:

czegled_1750.jpg

Az M4 autóút megépítésével az utóbbi időben a környék és a hely megközelíthetősége teljesen megváltozott, az utak már drótkerítésekkel vannak körülvéve, úgy kellett bekéredzkednünk, hogy valahogy odajussunk (amit utólag is köszönünk).

A földeken később egy traktorral futottunk össze, akinek vezetője - mint kiderült - kollégám régi ismerőse, aki elmondta, hogy ő is hallott a völgyben lévő régi bunkerekről, régebben próbálták is azokat megkeresni, de nem jártak sikerrel.

A szántóföldek között az Ördög völgy felső részénél egy beszakadásnak tűnő hatalmas mélyedés:

dji_0492_2.JPG

A mélyedés földközelből:

20220124_111433.jpg

H.Milán elmondásából:

"Gyerekkoromban sokat kijártunk ide a völgybe, később motorozni is.

A völgy déli részén agyagbánya volt, amibe később szemetet is hordtak. Az agyagbányához és a völgyhöz akkor még a 4-es út alatt át lehetett jönni.

Az agyagbányán kívül eső részen attól északabbra három bejáratnak tűnő mélyedés volt az agyagfalban, az egyikbe be is mentünk, az részben be volt omolva, abban guggolva lehetett közlekedni.

Kb 5 méter után a járat jobbra elfordult és tovább folytatódott, de mi csak a kanyarig mentünk, mert utána már sötét volt. A járatban lőszerhüvelyeket és egy pénzérmét találtunk. A pénzérmét akkor hazavittem, az már nincsen meg, hogy az milyen volt, arra nem emlékszem."

Az előbbiekben említett - mostanra már bozótokkal eltakart - bejáratot sikerült most is megtalálni, ami azóta még jobban beomlott.

A régi járatot eltakaró bozótos:

20220124_095217.jpg

A gyerekkori emlékek alapján említett és megtalált de már beomlott egyik járat:

20220124_100411.jpg

"A bejárat előtti rész akkor még szabad volt, azóta ez a rész beomlott, vagy be lett temetve. A mellette lévő fára is emlékszem.

Fiatalkoromban (1994 körül) tudakozódtam a hely kapcsán, egy ismerős idős nénivel beszéltem, aki a következőt mesélte róla:

- "Az Aranyhegy utca végén egyenesen az Ördögárokhoz lehet kijutni, ahol a háborúban katonai állások és bunkerek voltak, termekkel, akkorákkal, hogy abba emeletes ágyak is befértek."

Mi gyerekként akkor inkább a lyukakra fókuszáltunk, így tovább nem érdeklődtem. Hogy hol lehettek azok a termek - ha voltak is olyanok - amiket az idős néni említett, azt nem tudom, csak a bejáratoknak tűnő nyiladékokra emlékszem"

A járat, ahová a 90'-es években még guggolva be lehetett menni:

20220124_100428.jpg

20220124_100459.jpg

"Abban az időben a járat oldalfala teljesen stabilnak tűnt, a fala kemény volt."

Az Ördög-völgy távlati képen - azóta a környék kissé megváltozott - az Aranyhegy felől már nem lehet megközelíteni:

dji_0368.JPG

Egy másik bemeneti nyílásnak tűnő beomlott mélyedés majdnem az előző bejárat mellett van, attól balra, kb. 15-20 méterre (több állat által az agyagfalba fúrt lyuk is van, de azok ezektől teljesen eltérő jellegűek, az érdekességük mindössze annyi, hogy azok többnyire a bejáratnak tűnő részek körül találhatóak):

20220124_095335.jpg

Pincék, tanyák ezen a helyen sosem voltak.

Innen odébb, talán kb. 50 méterre feljebb szintén egy bejárathoz hasonlatos akármi, előtte földhányással, a tetején mintha egy támaszték lenne (nézegettük, nem a fa gyökere - az előző járatokra nézve ez merőlegesen van):

20220124_102337.jpg

20220124_102417.jpg

"Néhány éve kijöttünk erre a helyre két múzeumi fémkeresős ismerősömmel, de ők nem találtak semmit.."

A három bejáratgyanús rész elhelyezkedése nyíllal jelölve - jobbra ahova a gyerekek régen bemásztak, középen a másik hasonló, balra pedig a tetején a támasztékhoz hasonló valamivel - mindegyik ugyanarra a területre vezetne, ha úgy tekintjük:

dji_0486_1.JPG

Beton sehol sem volt fellelhető, ellenben a terület kiépítettnek tűnik.

Mindez eddig legenda is lehetne, hacsak nem találtuk volna a helyszínen ezt a homokban:

20220124_105130.jpg

Ami egy lőszerhüvely, éspedig a rajta lévő felirat szerint 1943-ból:

20220124_124219b.jpg

Talán mégis igazak lennének a régi elbeszélések...?

Voltak e itt olyan bunkerek, akkora termekkel, ahová az idős néni elbeszélése alapján még emeletes ágyak is befértek? És ha voltak, vajon mi maradhatott belőlük, ha még mindig ott vannak..?

A hely talán megérne további kutakodásokat, mi csak kb. 2 órát töltöttünk el az Ördög-völgyben, azt felületesen bejárva és már nem is megyünk oda vissza.

Beton sehol sem volt fellelhető, ha volt is itt valami, talán rögtönzött beásások és állások lehettek itt. A képek támpontot adhatnak a továbbiakra nézve.

A hely kapcsán a környékbeliektől - vagy bárkitől - régi történeteket, elbeszéléseket, további tudnivalókat és említéseket szívesen olvasnánk hozzászólásokban, ha vannak. Érdekes a hely elnevezése is.

Időközben beérkezett hozzászólások:

Szigetvári Attila: "A völgy felső részén/végén voltak a barakkok a nagymamám elmondása alapján! Az alagutakban belül régi "falfirkák" vannak, illetve koromnyomok a falakon. A legenda szerint egy hatalmas pincéhez vezettek az alagutak, ezek régebben az M4-es útról látszottak is! Talán még most is kirajzolódik a két pince körvonala nyáron (mindig kiég rajta a fű)."

"...Annyi hozzá, hogy a pincés legenda, az igaz, most mondja a dédi!"

Teréz Banai: "Gyerekként még láttam ott a romok maradványait, sokat jártunk oda. Amikor megépült az M44-es út, alatta volt egy nagy vízelvezető alagút, az Aranyhegy felől ott mentünk át!
Apukám úgy mesélte, hogy a német katonáknak építettek oda szanatóriumot, tüdőbetegeknek, kompletten be volt rendezve, ágyakkal, konyhai berendezésekkel, de használni már nem tudták!"

Olvasói hozzászólás: JackCarver/2022.02.06.:  "Fater szerint az erdősáv szélén, és az erdőben is voltak a földből kilógó szellöző csövek, kb a lankással "beomlással" egyvonalban, a csöveket annó ő is megnézte, de tele volt avarral, amik valami drótszerű szűrőn fennakadtak, igy hiába szedte ki a levleleket, gallyakat nem látott semmit, egyik traktoros munkatársa szerint a csöveket a katonaság kiszedte és elszállította, egy két darab helyét talán be sem temették még akkoriban, igy nem is volt ajánlatos a gazban sétálgatni arra felé .."

További képek, régi térképek, egyéb

Katonai légifotó 1965-ből, zöld nyíllal jelölve ahol régen agyagbánya volt, attól északra piros nyilakkal a bejáratokhoz hasonló észlelések helyei, előttük egy nagy gödörhöz hasonló mélyedéssel (a jobb oldali, ahová régen még be lehetett mászni):

1965_also.jpg

A régi agyagbánya helyén most füves terület van, ide szemetet is hordtak ki régen, ami ott lehet a felszín alatt:

20220124_093653.jpg

H.Milán: "Az agyagbányába sokszor kijártunk krossz-motorral motorozni, ott ásóval ugratókat is építettünk..." - régi szép emlékek.. 

Ezen a helyen volt régen az agyagbánya:

dji_0477_1.JPG

Katonai légifotó 1973-ból, a nagy mélyedés az agyagbánya, illetve a frekventált területet bekarikáztam, az 1965-ös katonai légifotón látható gödör ezen a képen már nem látszik:

1973_also_1.jpg

Utólag nézve innen kicsit északabbra is volt valami, illetve egy földhányás is látszik ezen a képen, ami mostanság már át van vágva és azon egy út vezet keresztül (sárga nyíllal jelölve):

65_u.jpg

Az azóta úttal átvágott földhányás:

20220124_103402.jpg

A terület laikus szemmel nézve is nagyon kiépítettnek tűnik:

20220124_114025.jpg

20220124_102230.jpg

20220124_094146.jpg

A képen a partfal mellett látható néhány műanyag flakon (ennél több is volt) kollégám emlékei szerint  már kb. 20 éve is itt ugyanitt voltak - lebomlásuk egyenlő a nullával:

20220124_102235.jpg

A mostanra beomlott kanyarulatos bejárat helye felülnézetből:

dji_0484.JPG

A régi "bejáratok" , vagy inkább nyiladékok környéke - a kép közepén:

dji_0494_2.JPG

Az Ördögalja oldalirányból:

dji_0475.JPG

dji_0475b.JPG

Az Ördögalja alsó részén már keresztülmegy az M4 autóút, a másik oldalán is volt régen egy kisebb agyagbánya (kép bal oldalán):

dji_0476.JPG

1992 -katonai légifotó, a másik agyagbánya a kép bal alsó részében - a nagyobb amin cikk-cakkos vonalak mennek keresztül (kép közepének alsó felében), az M4 autóút ekkor még csak kétsávos 4-es főút volt:

1992_7.jpg

1973 - a két agyagbánya jól kivehető ezen a képen:

1973_10.jpg

A völgy a szántóföld végében:

dji_0483.JPG

A völgy régi térképeken

Czegléd 1750 - Vallis Eördög Agy

czegled_1750.jpg

1771 - Cegléd bel és külterületének gazdasági térképe (Ruttkay) - Eördög Agyi völgy

1771_cegled_bel-_es_kulteruletenek_mezogazdasagi_terkepe_ruttkay.jpg

1785 - Vallis Ördög Állya

1785.jpg

1785- úrbéri térkép - Ördög Ája

nemetcegled_urberi_terkepe1785.jpg

1842 - úrbéri térkép - Ördögallja - talán a völgy elhelyezkedése és vonulata ezen a térképen látszik legjobban:

1842_cegledbercel_pest_m_urberi_terkepe_marthon.jpg

Habsburg Birodalom harmadik katonai felmérésének térképe (1/25.000) (1869-1887) - Ördögalya

3_kat_1.jpg

Habsburg harmadik kat.felm. (1/75.000) - Ördögalya

3_kat_75_000.jpg

Kataszteri térkép- részlet - 1881

kata_reszlet.jpg

Az Ördög-völgy:

dji_0337_1.JPG

2022.01.24.

B.

Források:

(1) Hidvégi Lajos: Pusztabokrok

Térképek: hungaricana,mapire.eu

Katonai légifotók: fentrol.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://balays.blog.hu/api/trackback/id/tr216823246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lobo Marunga 2022.01.27. 13:50:21

Sok ilyen hely van, a legtöbbjéről csak kevesen tudnak, vagy éppen mindenki, csak nem tudják, hogy egykori háborús helyszín. Vannak egyébként online fórumok, amiken ha bedobnád a témát, valószínűleg dőlne az adat.

l.balays 2022.01.27. 18:24:07

@Lobo Marunga:
Tudom, de ez csak úgy jött. És minden valószínűség szerint valóban voltak itt alagutak és ott lehet a terem a szántóföld alatt valahol, azért ez nem mindennapos dolog, attól függetlenül, hogy minden településnek vannak háborús helyszínei.
Oké, hogy online fórum és jönnek az adatok, de ki fogja azokat feldolgozni? Ki fog kimenni, ki fogja leellenőrizni az adatokat?
Nem kutatócsoport vagyok, meg nem egy szerkesztőség, hanem egy db. ember. :)
Vagy akkor lesz Ördögalja vagy fél évig és arra megy el az idő.
Ennyire van időm, ennyi fér bele, kapott a hely egy kis megvilágítást.
Ha helyi helytörténész lennék, akkor szerintem feldolgoznám. De én jövök megyek, mindig éppen oda, ami éppen érdekel, ahova éppen el tudok jutni.

Egyébként igy is jött több adat is. Azon kívül, hogy vannak visszaemlékezők, jöttek olyanok is, hogy valahol bercel felett a szántón beszakadt egy traktor egy nagy lukba, amarra meg tudnak valami vasajtóról.. Ember legyen aki ezeket lejárja.

De nem tartom kizártnak, hogy lehet később még lesz folytatása ennek a dolognak. Majd kiderül.

Lobo Marunga 2022.01.28. 08:28:39

@l.balays: Úgy értem, hogy valószínűleg tudnak róla olyanok, akik direkt az ilyesmivel foglalkoznak akár hivatalosan, akár hobbiszinten. Csak persze nem biztos, hogy szívesen megosztják az információikat. Izgalmas dolog ez.

Teréz Banai 2022.01.28. 09:06:18

Gyerekként még láttam ott a romok maradványait, sokat jártunk oda. Amikor megépült az M44-es út, alatta volt egy nagy vízelvezető alagút, az Aranyhegy felől ott mentünk át!
Apukám úgy mesélte, hogy a német katonáknak építettek oda szanatóriumot, tüdőbetegeknek, kompletten be volt rendezve, ágyakkal, konyhai berendezésekkel , be használni már nem tudták!

l.balays 2022.01.28. 09:39:35

@Lobo Marunga:
Igen ez körbement, kaptam is tobb uzenetet, amiket itt is koszonok.
Tenyleg jo lenne itt egy kicsit tovabb kutakodni, ha mar elokerult a tema.

l.balays 2022.01.28. 09:41:05

@Teréz Banai:
Köszönöm szépen a hozzaszolast, azt gondoljuk, meg ott lehet valahol ez az objektum.. az ilyen es hasonlo informaciok is egyre csak megerositik.

JackCarver 2022.02.06. 16:00:24

Fater szernit az erdősáv szélén, és az erdőben is voltak a földből kilógó szellöző csövek, kb a lankással "beomlással" egyvonalban, a csöveket annó ő is megnézte, de tele volt avarral, amik valami drótszerű szűrőn fennakadtak, igy hiába szedte ki a levleeket, gallyakat nem látott semmit, egyik traktoros munkatársa szerint a csöveket a katonaság kiszedte és elszállította, egy két darab helyét taán be sem temették még akkoriban, igy nem is volt ajánlatos a gazban sétálgatni arra felé ..

l.balays 2022.02.06. 20:38:56

@JackCarver:
Köszi szépen a hozzászólást és az érdeklődést.
Ezt is beteszem a poszt végébe.
Vajon ki fogja egyszer megnézni, vagy megtalálni, mi maradt esetleg még ebből az objektumból...?

Lobo Marunga 2022.02.12. 13:14:50

Minden tiszteletem az adatközlőké, de a szanatóriumos dolog nagyon valószínűtlen. Bőven volt épület a településeken, amiket egy háborúban ilyen célra le lehetett foglalni (meg is tették), teljesen értelmetlen lett volna ide építeni ilyesmit. Ráadásul annak mindenképpen lenne nyoma valamilyen betonozás, vagy tégla formájában. Tüdőbetegeket földbe vájt lyukban nem tartani, mikor ott egy város tele házakkal, pincékkel...
Lőállás lehetett ez a 4-es út védelmére, amin a szovjetek Bp. felé mehettek.
Egy talajradaros felmérés som mindent tisztázhatna.

l.balays 2022.02.13. 11:25:07

@Lobo Marunga:
Sosem lesz itt talajradaros felmérés.

Te is tudod, kicsit eltorzulnak az idők során a megmaradt infók, ki igy hallotta, ki úgy.. Alap információknak kiinduláshoz mindenképpen jók, további kutatásokhoz.

Nekem nagyon tetszett, amikor Nemesvámos mellett a régészek a feltárás előtt a településen adatgyűjtést és közvéleménykutatást végeztek, ki mit hallott a Lukacsos dombról. Volt az is török vártól kezdve minden.
Végül feltárták és egy római halomsír volt, de a településen többféleképpen emlegették a régi időkből megmaradt elbeszélések alapján.

Ott is egyvalami volt biztos, hogy van ott valami. Meg egyébként is érdekesek ezek a történetek, ki mit hallott róla, hogyan ismeri, járt e ott, mikor, mit tapasztalt...stb.
süti beállítások módosítása